Politika

A közmunkások teljesen ki vannak szolgáltatva a polgármestereknek – szavazatvásárlás

thepost.hu

KÖZMUNKÁVAL NE ZSAROLJANAK KI SZAVAZATOT

NEMET KELL MONDANI A VÁLASZTÁSI RABSZOLGASÁGRA

A miniszterelnök új egypártrendszere bevezette Magyarországon a választási rabszolgaság intézményét, mivelhogy a megélhetésükkel zsarolható közmunkások tömegesen voksolnak a kormánypártra. Mindez egy tudományos kutatás eredményéből derült ki (lásd: Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja). A felmérés adatai szerint a 2014-es országgyűlési választásokon csak a közmunkások szavazatai 6 képviselői mandátumot hoztak a kormánypártnak, azaz a voksaikkal erőteljesen hozzájárultak az újabb kétharmados többséghez.

A közmunkások teljesen ki vannak szolgáltatva a polgármestereknek, akik gyakorlatilag egy személyben döntik el, hogy ki kaphat közmunkát, és ki nem az adott településen. A kormány pedig központilag határozza meg, hogy egy településen mennyi közmunkás lehet, így az úgynevezett „billegő” körzetekben megnövelheti a közmunkások számát. A kutatás ki is mutatta, hogy az ilyen bizonytalan egyéni választókörzetekben 2014-ben, és a 2019-ben is feltűnően megnövekedett a közmunkások száma a választások előtt. A közmunkások a napi megélhetésüket (a túlélésüket) biztosító közmunkáért cserébe, pusztán egzisztenciális félelemből szavaznak a kormánypártra. A „helyes” voksolás ellenőrzését pedig egy új szabályozás még könnyebbé tette, mert már lehet a szavazófülkében fényképet készíteni a kitöltött szavazólapról.

A választási rabszolgaság felszámolása érdekében a közmunka szabályait alapvetően meg kell változtatni, méghozzá úgy, hogy a jövőben a közmunkások ne válhassanak a politikai zsarolás áldozatává. Például úgy hogy, ki kell venni az önkormányzatok kezéből a közmunka helyek lakosok közötti kiosztását, és a kormány kizárásával a településeken a lélekszámhoz kell arányosítani a közmunka helyek számát. Másrészről pedig meg kell tiltani a fénykép készítését a szavazólapról a szavazófülkében.


A megélhetésükkel fenyegetett közmunkások szavazásra kényszerítése az emberi méltóságuk sárba tiprását, és a demokrácia meggyalázását jelenti. Vessünk véget a választási rabszolgatartásnak!

Végh Edvárd közlemény

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top