Politika

Követelik, hogy a sok esetben embereket megnyomorító végrehajtók kinevezése egyesével legyen megvizsgálva és addig is az összes eljárásuk legyen felfüggesztve

thepost.hu

Minden 2019 júliusa után kinevezett bírósági végrehajtó összes végrehajtási eljárását azonnal fel kell függeszteni!

Völner Pált 2019 júliusában nevezte ki a végrehajtók miniszteri biztosának Varga Judit igazságügyi miniszter.

Völnernek volt a legnagyobb ráhatása a végrehajtók kinevezésére, nélküle senki nem válhatott végrehajtóvá.

Az ügyészség szerint Völner – aki most pofátlanul még négy millió forint végkielégítést is kap – rendszeresen több millió forint vesztegetési pénzt fogadott el a végrehajtói kamara elnökétől – a megerősített információk szerint – azért, hogy elintézze adott személyek végrehajtói kinevezését.
Újsághír 2019-ből: az igazságügyi miniszter döntése alapján 13 új bírósági végrehajtó tette le az esküt augusztus 7-én ünnepélyes keretek között, az Igazságügyi Minisztérium magasrangú vezetőinek részvételével.

Friss hír: leállítja a Fidesz a Völner-botrányba keveredett végrehajtói kar 35 új tagjának kinevezését.

Ha gyanú merül fel arra, hogy akiket most neveznének ki, megvesztegették Völner Pált és bűntársait, akkor arra is bűncselekményi gyanú merül fel, hogy az elmúlt két és fél évben kinevezett végrehajtók is korrupció útján szerezték meg zsíros állásukat.

A sok esetben embereket megnyomorító végrehajtók kinevezése egyesével legyen megvizsgálva és addig is az összes eljárásuk legyen felfüggesztve.
Akik részt vettek ebben a megdöbbentő és vérlázító korrupciós ügyben, ne járhassanak el a végtelenül kiszolgáltatott emberekkel szemben!


Dr. Czeglédy Csaba közlemény

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top