Politika

Levél Orbánnak: az emberek ennél jóval több pénzt termelnek csak végül nem ők kapják meg, hanem a Völnerek meg a Mészárosok

thepost.hu

„Köszönjük, drága miniszterelnök úr!” – valószínűleg ezt a mondatot várja most tőletek Orbán.

„Drága miniszterelnök úr” ugyanis ma – mintha valami kegyet gyakorolna – közölte, hogy jövőre most már tényleg az infláció mértékében emelik a nyugdíjakat 5 százalékkal, de lesz itt 10 százalékos béremelés is.

Közben eszembe jutott, hogy a benzin ára 38, az étolajé 27, a margariné 20 százalékkal nőtt egy év alatt. De Orbán szerint örüljünk az 5 százalék nyugdíjemelésnek. Azt mondta, nem lehet most többet adni, mert ezt a pénzt meg is kell termelni.

Na most az a helyzet, „drága miniszterelnök úr”, hogy az emberek ennél jóval több pénzt termelnek akkor, amikor látástól vakulásig dolgoznak. Csak végül nem ők kapják meg, hanem a Völnerek meg a Mészárosok. Tudja, az ön korrupt gazemberei.

Amikor ön bejelenti, hogy ad 5 százalék nyugdíjemelést, meg 10 százalékot a melósoknak, kb. úgy viselkedik, mint a tolvaj, aki kirabolja a házat, de az aprót az asztalon hagyja, és elvárja, hogy ezért legyünk hálásak. Hát nem. A tolvajok normális helyen nem hálát kapnak, hanem bilincset. Mi ilyen országban szeretnénk élni, és 2022-től ilyenben is fogunk.


Fizessenek meg a tolvajok! Jólétet minden magyarnak!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top