Politika

Orbán megtudta, hogy hol a helye – Az Európai Bizottság került ki győztesen!

Pestibulvar.hu

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, az Európai Tanács elvi szinten elfogadta a magyar helyreállítási tervet, így esély nyílt arra, hogy egyszer valamikor pénzt lássunk belőle.

Bár a kormány korábban azt mondta, számukra nem létszükség a megállapodás Brüsszellel, azóta látványosan próbálnak teljesíteni minden feltételt, csakhogy végre megkaparintsák az uniós forrásokat.

EHHEZ PEDIG MÉG ATTÓL SEM RIADNAK VISSZA, HOGY RÉSZBEN FELADJÁK KORÁBBI ELVEIKET!

Orbánék többször is kijelentették a brüsszeli tárgyalások során, hogy az Ukrajnának szánt közös hitel ötlete nem alku tárgya, abba a magyar kormány nem fog beleegyezni! Ezt az elhatározást erősítette meg Szijjártó Péter hétfő délután, mikor kijelentette: “továbbra is kitartunk azon álláspontunk mellett, hogy a közös európai hitelfelvétel számunkra nem elfogadható”.

Ehhez képest hétfő éjjel mégsem teljesült maradéktalanul a magyar kormány akarata, ugyanis bár nem új hitel felvételében egyezett meg a tanács, tehát az Európai Bizottság nem vehet fel új hitelt az Ukrajnának ígért támogatás finanszírozására,

HANEM A MÁR KORÁBBAN ELFOGADOTT EGYÉB CÉLOKRA FELVEHETŐ HITELÜKET ADJÁK ODA UKRAJNÁNAK.


Ez pedig azt jelenti, hogy mégis az unió akarat érvényesült, közös hitelből segítenék az orosz agressziót elszenvedő ukránokat, ráadásul a 444.hu elemző cikke kiemeli, hogy “ezt a pénzt lehet, hogy fel se vette volna a Bizottság […] így a megoldás csak bűvészkedés a címkézésekkel, és a Bizottság mégiscsak hitelt vesz majd fel az ukránok kedvéért”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top