Politika

Semjén Zsolt váratlanul történelmi oktatási sikert jelentett be

nyugatifeny.hu

Na, ezt is megértük!

A katolikus tankönyvcsalád kiadása a vallásszabadság megvalósulásának egy fejezete — jelentette ki Semjén Zsolt a Szent Imre-tankönyvcsalád bemutatóján hétfőn Budapesten.

A miniszterelnök-helyettes kijelentette: az egyház küldetése az üdvösség és az egész ember szolgálata, és véleménye szerint e szolgálatából következik, hogy közfeladatot vállal át az államtól, például az egészségügy, a szociális szféra vagy az oktatás területén.

Az állam pedig “felismeri és elismeri” ezt a szolgálatot,

és az “állampolgári jogegyenlőség alapján” ugyanúgy finanszírozza az egyházi közfeladatot átvállaló intézményeket, mint a hasonló feladatot ellátó államiakat.

Érzékenyítő beszédében azt mondta: ha az állam nem ezt tenné, nem pusztán állami és egyházi intézmény között tenne különbséget, hanem

gyerek és gyerek, beteg és beteg, szociális ellátott és szociális ellátott között.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke ismertette: 2018-ban kezdte meg az MKPK fenntartásában működő Katolikus Pedagógiai Intézet a tananyagfejlesztést, amelynek eredményeként 2021-ben — 76 év szünet után — jelenhettek meg a katolikus közismereti tankönyvcsalád első kötetei a Szent István Társulat kiadásában.


Veres András kiemelte: meggyőződése, hogy a tankönyvcsaláddal nemcsak a katolikus, hanem a teljes közoktatást sikerült jelentős mértékben erősíteni.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top