Politika

Kihaltan áll ma is Benkő Dániel egykor mesés otthona

Fotó: RAS-archív

Zárt ajtók, pókhálós ablakok, rendezetlen udvar – így fest most Benkő Dániel imádott otthona. A budai erdőkben fekvő ingatlan egykor a környék egyik legszebb villája volt, amire a lantművész élete fő műveként tekintett. Folyamatosan csinosítgatta, felújította, ám a halála óta üresen, elhagyatottan áll.

Benkő Dániel pontosan három évvel ezelőtt, 72 éves korában hunyt el szívinfarktusban. A halála óta üresen áll imádott otthona, amit három évvel ezelőtt a lánya utasítására teljesen lezártak: rácsokat tettek az ablakokra és ajtókra.

Fotó: BlikkA zegzugos házról és a kertről lerí, hogy nem lakja senki /Fotó: Blikk

A Blikk ellátogatott a budai hegyek egyik legimpozánsabb környékén álló villához, amely azóta is rácsokkal van felszerelve. Rendezetlennek és elhagyatottnak tűnt az ingatlan, amit három éve, Benkő Dániel halála óta vélhetően nem laknak. Ezt bizonyítja az is, hogy hiába csöngettünk, senki nem nyitott ajtót.

Fotó: BlikkNem gondozza senki a kertet /Fotó: Blikk


Mint ismert, a villát és Benkő minden egyéb hagyatékát a halála után a két lánya örökölte. Dalma azóta is Magyarországon él a családjával, Vivien viszont évekkel ezelőtt Franciaországba költözött, és nem tartotta a kapcsolatot az édesapjával. Ennek ellenére – mivel tudomásunk szerint Dániel nem írt végrendeletet – mind a ketten egyenlő részben örökölték a házat, amit azóta sem adtak el, és egyikük sem vett birtokba.

– A ház, amelyben azóta senki nem lakik, nagyon elhagyatott, olyan, mintha kísértetház lenne. Még a lányoké, nem tudom, mihez akarnak majd kezdenek vele. Dánielnek megszakadna a szíve, ha látná most házat, hiszen ez volt az élete munkája, amit a két kezével újítgatott, csinosított. Nagyon büszke volt rá – mesélte lapunknak a család egyik ismerőse.

Fotó: BlikkAz alagsorba vezető lépcsőt régóta nem takarították le /Fotó: Blikk

Nemcsak a ház áll árván, de a benne lévő műtárgyak is. Köztudott ugyanis, hogy Benkő megszállottan gyűjtötte a különleges, értékes festményeket, hangszereket, bútorokat, egyéb holmikat. A lantművész annak idején úgy tippelte, nagyjából kétszázmillió forintot ér a hagyatéka, és ez az összeg az eltelt idő alatt akár a duplájára is nőhetett. Dalma a hangszerek egy részét idén októberben elárverezte, amiről a Fókusznak mesélt.

– Annak, hogy be vannak zárva egy szobába, semmi értelme nincs. Úgy, hogy én nem lelem bennük olyan örömömet, mint apa…

Dániel egykori jó barátja, Varga Viktor szerint azonban még jó néhány értékes darab található a lantművész otthonában.

– Nagyon irigyeltem ezért az igazán különleges házért, ha tehetném, biztosan megvenném – mondta az énekes.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top