Politika

Ráfázhatnak Orbánék: A BBC szerint egyre kevesebb az esélye Paks 2-nek

nyugatifeny.hu

Súlyos gondban lesz az ország, ha nem cselekednek gyorsan.

Bár a magyar kormány rendíthetetlenül elkötelezett a Paks 2 projekt mellett, az orosz-ukrán háború miatt napról napra csökken a valószínűsége annak, hogy az új atomerőmű valóban megépülhet – írja a BBC.

A BBC emlékeztet rá, hogy ez a projekt Magyarország történetében az eddigi legnagyobb beruházás, de míg a magyar kormány továbbra is tolja előre a Paks 2-t, addig Finnország az Oroszország által indított ukrajnai háború miatt elállt egy hasonló projekttől.

A BBC szerint most a Paks 2 felett is gyülekeznek a sötét felhők a háború miatt. A lap idézte Aszódi Attilát, aki szerint „Oroszország elszigetelése még ebben a háborús helyzetben sem megoldás”.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért politikusa szerint azonban ez a beruházás „tisztán politikai projekt”, hiszen Orbán és Putyin régóta jó kapcsolatot ápol egymással.

„Energetikai szempontból nem szükséges új atomerőművet építeni, és egyáltalán nem lenne szükség az oroszokkal együtt megépíteni”

– nyilatkozta az egykori európai parlamenti képviselő a BBC-nek.


Azt is elmondta ugyanakkor, hogy lehet, hogy oda jutunk, hogy Paks 2

mégsem épül meg,

más alternatíva viszont nem lesz. Akkor pedig az országnak komoly problémái lesznek az ellátásbiztonsággal.

A BBC, azonban úgy véli, nehéz elképzelni, hogy amerikai, német és francia mérnökök vállvetve dolgozzanak orosz kollégákkal 400 kilométerre egy olyan ország határától, ahol az oroszok jelenleg éjjel-nappal bombáznak. Emellett kérdéses, hogyan szállít majd Oroszország nukleáris üzemanyagot, vagy hogyan küld Magyarország erősen radioaktív, használt fűtőelemeket Oroszországba.

(via atv.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top