Politika

A politikusról még az ügyvédje sem tudja, hol van: időhúzásra játszik a bujkáló KGBéla

Fotó: Ringier-archívum

Lehetséges, hogy a rendőrség fejvadászai hozzák haza a Jobbik egykori EP-képviselőjét? Minden jel arra mutat, hogy a körözés kiadása ellenére nem kíván hazatérni és 5 éves fegyházbüntetését elkezdeni Kovács Béla, a Jobbik egykori EP-képviselője.

A volt politikust kémkedésért és költségvetési csalásért ítélték el. Az ügyvédje szerint Kovács nem az elévülésre játszik, hanem abban reménykedik, hogy a kérelmeik célba érnek a jogerős ítélet megváltoztatására. Bólyai János – az ügyvédi titoktartásra hivatkozva – arról nem beszélt, tartja-e a kapcsolatot védencével, aki állítólag Oroszországban, Moszkvában van.

 

Az ügyvéd nem tart attól, hogy ha Kovács Béla valóban Oroszországban van, akkor a magyar rendőrség fejvadászai, vagyis a célkörözési osztály emberei titokban hazahoznák a védencét. Bólyai Jánost arról kérdeztük, miben reménykedhet a védence, s nem számítanak-e arra, hogy az elrendelt körözés mellett idővel nyomravezetői díjat tűznek ki a fejére, esetleg lépéseket tesznek a hatóságok annak érdekében, hogy külföldi tartózkodási helyét felderítsék, avagy a kiadatását kezdeményezik.

Ismert, hogy nem egy bűnözőt találtak már meg külföldön, s mentek el értük a rendőrség munkatársai. Úgy tartják, fontos a telefonos vagy internetes kapcsolatok megfigyelése, s akár az Antarktiszon is a nyomára bukkanak a keresett személynek. Emlékezetes, hogy például a Kun-Mediátor Kft. ügyezetője, a Bróker Marcsiként ismert üzletasszony csuklóján is a közép-amerikai Belízben kattant a bilincs, miután az asszony több hónapig bujkált.

Kovácsot az Európai Unió kárára elkövetett költségvetési csalással és az EU elleni kémkedéssel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint Kovács operatív feladata volt, hogy – Oroszország hatalmi érdekeit erősítendő – az EU politikáját gyengítő csoportokat hozzon létre az EU-ban. A vád szerint dolgozott orosz katonai hírszerzőknek is.


– Érdekes pontja a nemrég kiadott körözésnek, hogy miközben kémkedés és költségvetési csalás miatt ítélték el, mégis csupán a sokkal enyhébb költségvetési csalás bűntett szerepel a rendőrség honlapján. Kevesen tudják, miszerint ennek az az oka, hogy valójában az unió elleni kémkedés a világ egyetlen más országban sem bűncselekmény, egyedül Magyarországon szerepel a Btk.-ban. Márpedig csak olyan bűncselekményekért adhat ki egy ország egy körözött személyt, ami a kiadó országban is annak számít – mondta el lapunknak Bólyai János.

– Nem tudom, hol tartózkodik, de azt igen, hogy nagy valószínűséggel nem azért nem vonult be a büntetését letölteni, mert az elévülési idő leteltét várja. Hiszen ez bármikor meghosszabbítható valamilyen hatósági cselekménnyel. Sokkal inkább reménykedünk a még meglévő jogorvoslati lehetőségekben, amiket akár az Alkotmánybírósághoz, akár nemzetközi bírósághoz is eljuttathatunk – fogalmazott az ügyvéd.

Kérdeztük a Kovács Béla körözését elrendelő Budapest Környéki Törvényszéket, hogy a körözés kiadásán kívül tehet-e bármilyen további lépéseket Kovács Béla kézre kerítésére. Elképzelhető-e például, hogy nyomravezetői díjat tűznek ki, esetleg kérik a rendőrség célkörözési alosztályának segítségét. Válasz eddig nem érkezett.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top