Politika

Teljesült Orbán álma — Sosem találod ki, mit építenek Felcsúton közpénzből

nyugatifeny.hu

800 millió forint TAO-támogatásból.

Újabb létesítményt húznak fel TAO-támogatásból (vagyis közpénzből) Felcsúton, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány legújabb sportfejlesztési programjának keretén belül. Mint a Menedzsment Fórum idézte, a klub szerint a felcsúti fociakadémia az elmúlt 11 évben “infrastrukturális csúcslétesítménnyé vált”.

Magyar Labdarúgó Szövetség ugyanis

1,16 milliárdnyi támogatást hagyott jóvá a Felcsútnak.

A pénzből 825 millió forint “tárgyi eszköz beruházásra” – vagyis ingatlanvásárlásra megy el – a fennmaradó 335 millió forintot pedig úgynevezett “utánpótlás-nevelésre” és “személyi jellegű ráfordításokra” fordítják.

Ugyan már szinte mindent megépítettek az akadémián – a stadion melletti sportcsarnokot, kazánházat, ifjúsági szállót, 100 millióból futódombot – ám akad azért mégis olyan “fejlesztés”, ami még rajta van a bakancslistán. Ez pedig nem más, mint

egy téli fedett műfüves pálya.

“Téli fedett műfüves pályát építünk az akadémián tanulók számára, hogy a téli hónapokban is folyamatos és színvonalas edzést tudjunk számukra biztosítani. A fedett műfüves pálya megvalósulásának időpontja 2023. június hónap”

— közölték.


A projekt összköltsége 825 millió forint lesz, amiből futja majd a 50×80 méteres pályára is.

A lap felidézte, hogy a tavalyi támogatási összeggel együtt a TAO-rendszer létezése, 2011. júliusa óta

az alapítvány összesen 38,12 milliárd forintnyi támogatást kaparintott meg

és költött el különféle célokra, többek között sportszakmai tevékenységre, személyi jellegű ráfordításokra, és ingatlanberuházásokra.

(mfor.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top