Politika

Kiderült, mi köze Győzike tűzpiros Ferrarijának gyanús rendszáma Orbán Viktorhoz

nyugatifeny.hu

Végülis, tök logikus, amit mondott az énekes.

Január 12-én debütált az újjáalakult Romantic zenekar első száma a Pedig az életben, amelyben videóklip is készült. Ebben Gáspár Győző, ismertebb nevén Győzike, stílusosan egy tűzpiros Ferrari előtt rappel.

A szemfüleseknek feltűnhetett, hogy az autó rendszáma: OV 22.

Ami azért érdekes, mert az “OV 22” Orbán Viktornak volt még 2021 őszén elindított, de a tavalyi parlamenti választásokra szánt brandje.

Aki emlékszik, például Novák Katalin 2021-es Fidesz kongresszusán OV’ 22-es feliratú fülbevalót viselt. De több politikus és kormánypárti újságíró is úgy viselte az Orbán Viktor monogramjával fémjelzett kiegészítőket, mintha kötelező lenne.


A titkos kód megfejtése: „Orbán Viktor 2022-es győzelmét támogatom”.

Hogy Győzike véletlen rejtette volna a “titkos üzenetet” az új klipjébe, arról a Telex kérdezte meg az énekest. A showman ezt válaszolta:

„Nem vettem észre, de örülök, hogy így alakult, szeretem a Viktorokat.”

Győzike egyébként tavaly márciusban kérvényezte, hogy Fidesz-tag legyen. Áprilisban már a Békementen is ott volt. Év elején pedig (végre) megkapta a tagkártyáját is.


Gáspár Győző Fideszhez és a miniszterelnökhöz való hűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tavaly azt nyilatkozta, akár meg is halna Orbánért.

Hogy ezt a kijelentést tényleg komolyan gondolja, vagy csak azért mondja, hogy közelebb kerüljön a Kossuth-díjhoz, nem tudjuk. Egy biztos: Győzike jelenléte minden bizonnyal emelni fog a kormánypárt színvonalán.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top