Politika

Most érkezett: Megszólalt az újbudai rendőrgyilkos — súlyos dolgokat állított

(Címlapkép: illusztráció)

Újabb részletek derültek ki.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, január 12-én este állampolgári bejelentés után vonult ki a rendőrség a XI. kerületi társasházhoz, amelynek a rendőrökre is támadó lakója kalapáccsal törte be egyik szomszédja ajtaját. Az intézkedés során két rendőr megsérült, a harmadik rendőrt szívtájékon érte a szúrás, ő életét vesztette. Baumann Pétert hősi halottnak nyilvánították.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére közölte: a több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi nem tett vallomást a kihallgatása során, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Az ügyészség indítványozta a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelő és két másikat megsebesítő férfi letartóztatását — közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel.

Bors arról számolt be, hogy hatalmas a rendőrségi készültség van abban a kórházban, ahol a késelőt, bizonyos Sz. Szilárdot őrzik. A portál szerint az elkövetőt egy első emeleti kórteremben tartják őrizet alatt.


Mikor a portál egyik munkatársa megkérdezte tőle, hogy helytálló-e az a hír, hogy a lábonlövése miatt amputálni kellett a végtagját,

mosolyogva mutatta, hogy megvan mindkét lába, azokat csupán kötés borítja.

A portál kérdésére, miszerint a január 12-i események után, és azok ismeretében, hogy egy ember az életét vesztette, tiszta-e a lelkiismerete, a férfi úgy válaszolt:

“Általában tiszta a lelkiismeretem!”

Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította és rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert.

Mint ismert, az elkövető kihallgatása során nem tett vallomást, inkább panaszt tett a gyanúsítás ellen.


Az ügyészség szombaton közölte, a támadó büntetett előéletű. Korábban több erőszakos bűncselekmény miatt is elítélték, garázdaság és testi sértés miatt kapott felfüggesztett börtönt,

éppen a próbaidejét töltötte, amikor megkéselte a rendőröket.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte: a gyanúsított akár tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat a megkéselt rendőr halála miatt. A letartóztatásról a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája vasárnap dönt.

(telex.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top