Politika

Dömötör Csaba bejelentette: az EU-ban egyre többen vannak az Orbán-kormány mellett

nyugatifeny.hu

Állítása szerint napról napra több ember látja be, hogy nekik van igazuk.

A brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultáció üzenete egyértelmű: kevesebb drága szankciót, és több beleszólást az embereknek

— jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Dömötör Csaba az interjúban a Reuters napokban közzétett hírére utalva hozzátette, hogy Brüsszelben már a nukleáris energiára kiterjedő, tizedik szankciós csomagra is javaslatot akarnak tenni, amely állítása szerint “csontig hatoló következményekkel járna” a nukleáris energiát nagy arányban használó országokban, így Magyarországon is.

Elmondása szerint a konzultáció eredménye alapján a válaszolók 97 százaléka hallani sem akar nukleáris energiára, gázra vonatkozó szankciókról, de az olajszankcióknak sincsen támogatottsága.

Azt mondta, a szankciók ellenére nem lett vége a háborúnak, “az európai gazdasági kárhalmok viszont egyre nagyobbak“. A konzultáció eredményétől azt várják, hogy “Brüsszelben is meghallják, és végre lesz irányváltás” — fogalmazott.


Beszélt arról, hogy Európa egészében romlanak a gazdasági kilátások, világszerte az európai gazdasági térségben a legnagyobb a lassulás. Az OECD számításai szerint az Egyesült Királyságban, Csehországban és Németországban is csökkenhet a gazdaság.

Dömötör úgy látja, az európai uniós gazdasági növekedés egésze is alig lehet valamivel nulla felett, amiért a fő felelős az energiahelyzet, mögötte a szankciókkal. A tagországok energiaszámlája megugrott, ellátási bizonytalanság van, az Európai Bizottság elnöke is azzal számol, hogy 30 milliárd köbméteres gázhiány lehet 2023-ban Európában — mondta a sokszorosára drágított rezsiszámlák országában a fideszes politikus.

Ahogy egyre nyilvánvalóbbak a tévutas politika következményei, annál inkább lesz

óriási igény az állampolgárok részéről az irányváltásra

— jegyezte meg.

A “szankciós felár” miatt 7-ről 17 milliárd euróra nő Magyarország energiaszámlája, csak a rezsitámogatással idén 2600 milliárd forintot kell a kormánynak elkülönítenie — állította Dömötör Csaba.

Minden nehézség ellenére bővülnek a családtámogatások, megállapodás született a minimálbérről, és a nyugdíjak is emelkednek, ami érvényes a februárban érkező 13. havi nyugdíjra is — dicsekedett a politikus.

Azt mondta, hogy ha az infláció nagyobb lenne a nyugdíjak növekedésénél, idős honfitársaink nyugdíjkiegészítéssel is számolhatnak. Hozzátette: januárban folytatódik az orvosi béremelési program, júliusban az ápolók fizetése nő, és a pedagógusok is számolhatnak tízszázalékos (még az inflációt is bőven alulmúló! — a szerk.) emeléssel.

Szavai szerint, ha az uniós pénzek megjönnek, akkor idén 21 százalékos, ha a következő két évben összesen 75 százalékos emelkedés lehet.

Szerinte eredménynek tekinthető, hogy a 2022-ben az infláció ellenére is több mint négy százalékkal nőttek a reálbérek. Az inflációt az év végére tíz százalék alá kell szorítani — fűzte hozzá.

A felsőokatást érintő uniós forrásmegvonásra vonatkozó felvétésre az államtitkár kijelentette: a magyar fejlesztési programokról, uniós források felhasználásáról megállapodás született, “papírunk van arról, hogy ezek a programok jók“.


Azokat a kéréseket, amelyeket az Európai Bizottság megfogalmazott, a kormány elfogadta, az országgyűlés ősszel 17 módosítást fogadott el — mondta. Most újabb feltételekkel állnak elő úgy, hogy az oktatás szabályozásában az EU-nak nincs is jogköre — tette hozzá.

A magyar diákok számára idén és a jövőben is elérhető lesz az Erasmus-program, ha a brüsszeli tárgyalások nem vezetnek eredményre, a kormány biztosítja a szükséges összeget, a magyar diákokat nem érheti hátrány — mondta.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top