Politika

Bejelentették: Óriási toborzásba kezd a kormány a magyarok körében

nyugatifeny.hu

A honvédség parancsnoki és tiszti állományát is érintik a változtatások.

“A haderő személyi állományának is meg kell újulnia, a kedden megjelent kormányrendelet a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellett utat nyit egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez” — közölte a honvédelmi miniszter az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Honvédelmi Minisztérium közlése szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf kedden tartott évértékelő értekezletén azt mondta: a veszélyek korában a kormány számára a legfontosabb a magyar emberek biztonsága.

“A modern katonai technológia beszerzésével párhuzamosan zajlik a haderő szervezeti átalakítása is. Ebben a munkában most korszakhatárhoz érkeztünk.

A haderő személyi állományának is meg kell újulnia”

— jelentette ki a miniszter.

A HM közleménye szerint

  • a modern fegyverrendszerek,
  • hadműveleti és harcászati eljárások alkalmazásához,
  • az ezekhez kapcsolódó kiképzési és gyakorlatozási feladatokhoz,
  • valamint a sikeres toborzáshoz elengedhetetlen egy jól felkészült, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, fiatal tiszti és altiszti állomány.

Annak érdekében, hogy a fiatalok előreléphessenek, szükség van a parancsnoki és tiszti állomány átalakítására — közölték.

Hozzátették: a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet célja a Magyar Honvédség parancsnokságainak, alakulatainak és támogatói szervezeteinek, valamint a Honvédelmi Minisztérium katonai állományának fiatalítása.

Mint írták, a kormányrendelet hatálya alá eső szervezeteknél szolgálatot teljesítő azon katonák szolgálati viszonyát, akik a 45. életévüket betöltötték és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkeznek, a honvédelmi miniszter

egyoldalú döntéssel és kéthavi felmentési idővel megszüntetheti.

Az érintett állomány részére a kormány, elismerve a honvédelem ügye iránti elhivatottságukat, áldozatvállalásukat és az ország érdekében tett erőfeszítéseiket, bevezeti a honvédelmi szolgálati juttatást — írták, kiemelve, a honvédelmi szolgálati juttatás alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken.


A honvédelmi szolgálati juttatás abban az esetben is teljes összegében megilleti az arra jogosultat az öregségi nyugdíj korhatár betöltéséig, ha mellette munkát vállal.

A tárca közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt is elmondta, hogy az új juttatási forma nem automatikus a rendelet hatálya alá esők számára, hanem egyénenkénti miniszteri döntéshez kötött.

“Ez a fiatalítási program a rendszerváltozás óta példátlanul előnyös módon, a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellett

nyit utat egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez”

— közölte a Honvédelmi Minisztérium.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top