Politika

FRISS: Behívatják Varga Mihályékat, kínos kérdésekre kell felelniük

nyugatifeny.hu

Világos válaszokat várnak tőlük.

Összehívja hétfőre az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülését és

kezdeményezi a pénzügyminiszter, valamint a Költségvetési Tanács tagjainak meghallgatását

a költségvetési bizottság szocialista elnöke, miután a kormány csütörtökön benyújtotta a parlamentnek a 2023-as büdzsé módosítását.

Vajda Zoltán csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az MSZP többször felhívta a figyelmet arra, hogy tarthatatlan a kormány által nyár közepén áterőltetett 2023-as költségvetés, még decemberben újat kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek.

Az ellenzéki politikus szerint a kormány decemberben elfogadott rendeleti költségvetése nem egy teljes költségvetés, azaz most

teljesen átláthatatlanul költik a közpénzt,

és jelenleg azt sem tudni, hogy az új költségvetés elfogadásáig szabályosan gazdálkodnak-e az adófizetők pénzével.

Vajda Zoltán jelezte, annak érdekében, hogy az Országgyűlés tájékoztatást kaphasson az új költségvetésről, összehívja a költségvetési bizottság ülését, és kezdeményezi Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint a Költségvetési Tanács tagjainak — Kovács Árpád elnöknek, Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének és Windisch Lászlónak, az Állami Számvevőszék elnökének — meghallgatását.

A bizottsági elnök közölte, világos válaszokra van szükség többek között a rezsivédelmi alappal, a Vodefone megvásárlásával, “a lopakodó euróbevezetéssel“, az Erasmus-program költségvetési támogatásával kapcsolatban. Utóbbi pénzügyi fedezete egyébként már a rendeleti költségvetésben is szerepel — jegyezte meg.


A szocialista képviselő leszögezte,

a költségvetés nem a kormány belügye,

hanem a magyar emberek, az adófizetők ügye, joguk van világosan látni, mire költi a kormány adóforintjaikat.

(MTI korrigálva) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top