Politika

A KSH mondta ki: Rég nem látott csúcson a magyar infláció

nyugatifeny.hu

Orbán szerint a háború, a szakemberek szerint a kormány elhibázott politikája okozta az inflációt.

27 éve nem volt ilyen ütemű pénzromlás, mint most. A magyar infláció pedig toronymagasan a legnagyobb Európában. Orbánék a rekordinflációt a brüsszeli szankciókkal magyarázzák, de közel sem erről van szó.

Januárban 25,7 százalékra gyorsult az árnövekedés a tavalyihoz képest. A rezsi 52 százalékkal, az élelmiszerek ára 42 százalékkal emelkedett. A KSH adataiból leszűrhető, hogy az inflációnövekedést ezek okozzák.

Orbán Viktor még tavaly októberben utasította Varga Mihályt pénzügyminisztert arra, hogy a következő év végére felezzék az inflációt, ami azóta is

folyamatosan növekszik.

Az élelmiszerárak az egekbe szöktek, például a kenyérért 80, a tojásért 79, a vajért 76 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly januárban. A szakértők azonban optimisták, szerintük tetőzött a drágulás, áprilistól csökkenés várható. A kormány szerint év végére egyszámjegyű lesz az infláció.

A durván emelkedő árak leginkább a nyugdíjasokat viselte meg. Legtöbbjük havonta nettó 200 ezer forintnál is kevesebbet kap. De ennél is rosszabb helyzetben van az, aki

havi kevesebb mint nettó 100 ezerből kell megélnie.

Bár a nyugdíjasok februárban megkapják a 15 százalékkal megemelt és a 13. havi nyugdíjat. A szakemberek szerint nem sokat jelent a már így is magas árakkal szemben.


A DK-s Barkóczi Balázs a rekorinflációt három okát már korábban felsorolta. Szerinte a háborúnak egyáltalán nincs ahhoz köze. Úgy véli, a magas államadósság, az éveken át folytatott forintgyengítő, multibarát orbáni gazdaságpolitika és az uniós pénzek felfüggesztését eredményező kormányzati korrupció.

Egyelőre nem látni a fényt az alagút végén, csak reménykedhetünk a szakértők optimista jóslatában.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top