Politika

Kiakadt Vágó István a közmédia hírhamisító vezérigazgatójára: Egyetlen poszttal cáfolta, amit Papp Dániel állít

nyugatifeny.hu

A politikus szerint csak meg kell nézni egy adást és minden kiderül.

“És van képük hozzá” – írta Vágó István a Facebookon. A DK-s politikus azért háborodott fel, mert az MTVA hírhamisító (bírósági döntés van arról, hogy lehet így hívni) vezérigazgatója úgy tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy a közmédia

kiegyensúlyozottan és pártatlanul tájékoztat.

Papp Dániel szerint minden rendben van az állami (propaganda) tévénél. Leszögezte azt is, hogy az ellenzéki pártok és politikusok csak lejáratni akarják a céget, holott ők biztosítanak (!) megjelenést a számukra.

“Statisztikailag alátámasztott, hogy a közmédia valamennyi parlamenti pártnak biztosítja a megjelenés lehetőségét. A választási kampány során bírálataik ellenére még a törvény biztosította lehetőséggel sem éltek”

– állítja Papp, hozzátéve, hogy a meghívott baloldali politikusok szerinte a rendszeres meghívás ellenére (!) “kampányszerűen távol maradnak a műsoroktól.

A “pártatlan és kiegyensúlyozott” tájékoztatásra Vágó egy Facebook-posztban világított rá. Megnézte a 18 órás híradót (hogy bírta?) és a következő konzekvenciákat vonta le:


“A MAI 18 ÓRÁS M1 HÍRADÓ MŰSORTÜKRE (a kiegyensúlyozott és pártatlan hírszolgáltatás jegyében)

– Magyar mentőcsapatok a földrengés színhelyein – 10 perc
– Orbán: a határok védelmén múlik Európa jövője – 5 perc
– Migránsok lövöldöznek a határon – 3 perc
– Lelőttek az amerikaiak egy azonosítatlan repülő tárgyat – 1 perc
– Dollárbaloldal és guruló dollárok (Márki-Zay hazudott, lebukott az EzALényeg, Gyurcsány azért alakított árnyékkormányt (!), hogy ne kelljen számot adni a külföldi pénzekről, Hollik az újabb baloldali hazugságokról, Sorostól jöttek a dollárok?) – 6 perc
– Egy-két mondat az LMP, a Párbeszéd, a DK, Újhelyi István részéről – ÖSSZESEN 2 perc (!)
– A jég sehol sem alkalmas a sportolásra – 1 perc

A hazai dübörgő inflációról, a Völner-Schadl ügy új fejleményeiről, a neonácik »Becsület napi kitörés túrájáról« stb. egyetlen szó sem esett.”



Arról, hogy mennyire “objektív” a közmédiában a tájékoztatás négy éve egy ott dolgozó riporter is beszélt. A volt munka vállalót perrel fenyegették miután kipakolt, milyen eszközökkel szerkesztenek az állami hazugsággyárban. Erről >>ITT<< írtunk. (A cikkírójáról van szó.)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top