Másfél hete robbant a bombahír, mely szerint akár ki is zárhatják a Manchester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból (Premier League), mert 2009 és 2018 között sorozatos kihágásokat követett el a pénzügyi szabályok alól. Már az első cikkek is kiemelten foglalkoztak a csapattal 44 év után először bajnoki címet nyert Roberto Mancini finoman szólva is gyanús szerződéseivel, illetve azzal, hogy éveken át a valódi bére töredéke szerepelt a City könyvelésében. A Football Italia által közölt részletekből jobban is megérthetjük, mivel trükközött az olasz menedzser esetében a manchesteri klub.
Felvetődik a fiktív foglalkoztatás
1,75 millió fontot, akkori árfolyamon cirka 630-640 millió forintot kapott Roberto Mancini az Abu-Dzabiban működő al-Dzsazirától, hogy a Citynél végzett munkája mellett – szerződése szerint – évi négy napon keresztül(!) foglalkozzon az emírségeki csapattal is. Eközben Manchesterben, ahol a főállása – jó eséllyel az egyetlen valódi edzői pozíciója – volt, idényenként ennél jóval kisebb összeg, 1,25 millió font ellenében foglalkoztatták – hívta fel a figyelmet a Football Italia. Az eset nemcsak az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az angol liga (EFL), valamint a Premier League pénzügyi szabályainak kijátszását veti fel, hanem a fiktív foglalkoztatás gyanúját is. A szerződések ugyanis pár nap elteltével léptek életbe, és a közel-keleti megbízás ugyanúgy véget ért 2013 nyarán, amint megköszönték az olasz szakvezető munkáját a Manchester City élén.
Ehhez még annyit érdemes hozzátennünk, hogy a manchesteri „égszínkékeket” 2008-ban vásárolta fel Manszúr bin Zájed Al-Najan, az Emírségek miniszterelnök-helyettese, Abu-Dzabi uralkodója az ADUG-ként emlegetett, a mozaikszót kibontva, Abu-Dzabi Befektetési és Fejlesztési Csoporton keresztül. Ez a „vállalat” volt egészen 2021-ig a klub többségi tulajdonosa, míg nem átvette szerepét a City Football Group nevű társaság, melyet azért hoztak létre, hogy a klubhálózattá bővített csapatportfólió ernyőszervezeteként működjön.
Az ADUG-ról már korábban kiderült, bármennyire is magánbefektetésként akarták Angliában beállítani a klubvásárlást, valójában kormányzati szinten született megbízás az Emírségekben a City megszerzéséről…
Mancini esetében ráadásul a 2019–2020-as UEFA-vizsgálatot elindító Der Spiegel cikksorozata arról írt, más, szintén Manszúr sejkhez és az Egyesült Arab Emírség uralkodócsaládjához kötődő cégekkel is kapcsolatban állt 2009 és 2013 között, azaz jó eséllyel a fentinél is nagyobb bérhez jutott a klubnál végzett munkájáért, ám nem a manchesteriek költségvetését és könyvelését terhelve vele.
A ma már az olasz válogatott kispadján ülő Mancini négy éven át irányította a Manchester Cityt, ő volt a Manszúr sejk színre lépését követő új éra első igazi sztáredzője az „égszínkékek” kispadján. A csapattal három nagy trófeát nyert, 2011-ben FA-kupa-, 2012-ben Community Shield- és bajnoki sikernek is örülhetett. Az angol élvonalban 44 év után ért ismét csúcsra vele a manchesteri klub.
Illegálisan szerezték a bizonyítékokat, ez mentette meg a Cityt
Korábban felidéztük, a 2018-as, a Der Spiegel által megszellőztetett információk alapján indított vizsgálat során arra jutott az UEFA, hogy a csapat sorozatosan átverte a szervezetet az FFP szabályaira vonatkozóan. Lényegében a csapat tulajdonosa, Manszúr sejk, az abu-dzabi királyi család tagja egyik zsebéből a másikba rakta át a saját pénzét, így finanszírozta a klub költekezéseit túlárazott szerződésekkel. A családhoz köthető Etihad légitársaság például évi 67,5 millió fontot fizetett a Manchester Citynek a mezszponzori megállapodás jegyében, de egy kiszivárgott e-mail szerint az Etihad csak 8 millió fontot fizetett a fenti összegből, a többit Manszur magáncége pótolta ki. Ezzel pedig vétettek az FFP szabályai ellen, és a felügyelő szervet is átverték hamis adatokkal.
A Manchester City 2018-ban, az e-mailek nyilvánosságra kerülésekor vehemensen tagadta a vádakat, a Spiegel birtokába került leveleket lopottnak minősítette, amiket ráadásul a kontextusból kiragadva, fals módon tálaltak. Ugyanígy tagadták a vádakat, amikor májusban az UEFA vizsgálatot indított a klub ellen.
![A City többségi tulajdonosa, Manszúr sejk a lelátón](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/uploads/2023/02/47519859_9f3e699e1bf97d6bd3b964f7eb622773_wm.jpg)
Az UEFA akkori vizsgálata a 2012–2016 közti pénzügyi jelentésekre irányult. Azonban hiába marasztalták el a klubot és szabtak ki Pep Guardioláékra két idényre szóló eltiltást, ami a nemzetközi kupasorozatokban való indulást illeti. A City a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon megtámadta a döntést, és végül megnyerte a pert, a CAS pedig hatályon kívül helyezte az európai szakszövetség által kiszabott büntetést. A Citynek „mindössze” egy 10 millió eurós bírságot kellett megfizetnie.
Az európai szövetség akkor úgy reagált, a CAS döntése nem tisztázta a vádak alól az angol klubot, mindössze arról volt szó, hogy a bíróság nem találta kellően megalapozottnak az UEFA által végzett vizsgálat következtetéseit. Ugyanakkor azt is megjegyezték, elöljáróik „tudomásul veszik a döntést, és további lépéseket nem tesznek az ügyben”.
Kiemelendő, a sportbíróság valóban nem állapította meg a City ártatlanságát, mindössze arra jutott, az esetleges kihágások jó része elévült az évek alatt, míg az újabbak esetében az UEFA olyan bizonyítékokat használt fel, amelyek illegálisan kerültek a birtokába, ezeket pedig a bírói eljárás során nem lehetett értékelni. Utóbbi a Football Leaks hekkerei által megszerzett belsős manchesteri e-mailekre vonatkozott.
![GettyImages-1247078683](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/uploads/2023/02/47519863_3a028198efb1b14dd4529d4a6261c607_wm.jpg)
A világ legdrágább ügyvédje újra akcióban
![A világ legdrágább ügyvédjével mászna ki a Manchester City a pénzügyi botrányból](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/uploads/2023/02/47420447_3615323_03d368e1ae918dcaec8dc1df609549ab_wm.jpg)
A világ legdrágább ügyvédjével mászna ki a Manchester City a pénzügyi botrányból
Annyit keres egy héten a jogász, mint Kevin De Bruyne.
A City jogi védelmét három éve ugyanaz a Lord Pannick KC irányította, mint akit most is megbíztak a képviseletükkel. Az ügyvédet nemes egyszerűséggel a világ legdrágább jogászaként emlegetik, óradíja elérheti a 10 ezer fontot. Jobban fizetik, mint a csapat sztárjátékosának számító Kevin De Bruynét…
Az angol sajtó az ügy újbóli fellángolása óta többször is rákérdezett a Manchester City jelenlegi menedzserénél, Guardiolánál, hogy esetében is születtek-e más cégekkel kiegészítő megállapodások, de erre eddig nem válaszolt a katalán tréner – tette hozzá a Football Italia.
A klubnál egyébként egyetlen hivatalos közleménnyel reagáltak a gyanúsításra, abban azt írták, biztosak abban, hogy az eljárás segít majd nekik egyszer s mindenkorra tisztázni a csapat nevét a vádak alól.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)