Külföld

Új országban terjed a világ egyik leghalálosabb vírusa

(Borítókép: Egy elektronmikroszkópos felvétel a Marburg-vírusról. Fotó: BSIP / UIG / Getty Images)
Egyenlítői-Guinea bejelentette a halálos Marburg-vírus első kitörését, miután egy ismeretlen, vérzéses lázat okozó betegség legalább kilenc emberrel végzett a közép-afrikai ország nyugati részén.

Az ebből az epizódból származó nyolc vizsgált minta közül egy volt pozitív a vírusra – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfői közleményében. A halálos áldozatokon kívül 16 másik betegnél jelentkeztek a tünetek, köztük láz, fáradtság, véres hányás és hasmenés − áll a közleményben.

A vizsgálatokat a szenegáli Dakarban található Pasteur Intézet laboratóriumában végezték − közölte a Bloomberg hírügynökség.

A Marburg-vírus rendkívül virulens, és vérzéses lázat okoz, a halálozási arány elérheti a 88 százalékot. Ugyanabba a családba tartozik, mint az ebolát okozó vírus.


A múlt héten Egyenlítői-Guinea hatóságai karanténba helyeztek 200 embert, akik kapcsolatban álltak a nyugati Kie Ntem tartományban feltételezett esetekkel. Az ország szomszédai ellenintézkedéseket tettek.

Kamerun február 10-én korlátozta a mozgást az érintett területeken. Miután több héten át „megmagyarázhatatlan halálesetekről” érkeztek jelentések, az egészségügyi hatóságok korlátozásokat vezettek be „annak érdekében, hogy az esetleges eseteket korai szakaszban felderítsék, és reagáljanak rájuk” − közölte Malachie Manaouda kameruni egészségügyi miniszter a Twitteren közzétett nyilatkozatában.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top