Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter állítása szerint a német kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy leszállítsa az irányítási rendszert Paks II. reaktorblokkjaihoz. Ugyanakkor a Siemens konzorciumi partnere, a francia Framatome esetében már megtörtént a jóváhagyás – mondta Szijjártó kedden Párizsban.
Szijjártó a francia energiaügyi miniszterrel, Agnes Pannier-Runacher-vel folytatott egyeztetés után kulcsfontosságúnak nevezte a paksi atomerőmű bővítését. Kiemelte, hogy Paks II.-höz egy német–francia konzorcium szállítja az irányítási rendszert, azonban mivel ez ma kettős felhasználású technológiának számít jogi szempontból, ezért a jelenlegi európai szabályozási környezetben az adott nemzeti exporthatóságnak kell engedélyeznie a polgári felhasználást, ami Franciaország esetében már megtörtént, Németország esetében azonban még nem – írja az MTI.
A külügyminiszter január végén is arra panaszkodott, hogy a német kormány egyelőre nem engedélyezte a vezérlőrendszer exportját a Siemens Energy vállalatnak.
Szijjártó kijelentette, hogy stratégiai egyetértés van Magyarország és Franciaország között az atomenergia fontosságát illetően, és ez most a kétoldalú együttműködés legsikeresebb területe.
„A franciák teljes mértékben észszerűen, pragmatikusan, racionálisan állnak ehhez a kérdéshez, nem politikai vagy ideológiai megközelítést alkalmaznak, a fizikai valóságból indulnak ki, a fizikai valóság pedig az, hogy a nukleáris energia igenis fenntartható, olcsó, környezetkímélő és hatékony módja az energia-előállításnak, és a jelenlegi rendkívül ingadozó, észszerűtlenül magas árakat hozó nemzetközi energiapiaci környezetben egyfajta biztonságot is ad.
Ezzel szemben német kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a már leszerződött irányítási rendszert leszállítsa a paksi atomerőműhöz. Ez a szuverenitásunkkal szembeni támadásnak is minősíthető, hiszen az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés, az energiamix összeállítása nemzeti hatáskör”
– mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy szerinte a zöldpárti Robert Habeck gazdasági miniszternek, valamint Annalena Baerbock külügyminiszternek nincs jogi alapja ahhoz, hogy blokkolják a szállítást, és ezzel „veszélybe sodorják Magyarország jövőbeni energiaellátásának biztonságát”.
A külügyminiszter már akkor jelezte, hogy felpörgetné a paksi atomerőmű bővítését, amikor átvette a projekt felügyeletét Süli Jánostól, a Direkt36 erről szóló tényfeltáró cikke a Telexen jelent meg, itt tudja újra elolvasni. Korábban írtunk arról is, hogy a paksi beruházás várhatóan leghamarabb nyolc év múlva fejeződik be, de akár még több időbe is telhet. Lantos Csaba energiaügyi miniszter nemrég arról beszélt, hogy Paks II. legkorábban 2032-re készülhet el.
Az orosz–magyar kapcsolatok elmúlt időszakáról a Direkt36 Telexen megjelent cikkét is érdemes elolvasni. A paksi atomerőmű bővítéséről, a munkálatok jelenlegi állásáról ebben a cikkben írtunk bővebben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)