Politika

Kovács Zoltán: eleresztette magát Orbán a szövegelésben

hirklikk.hu

Oroszország ebből a háborúból mindenképpen rosszul jön ki, egyrészt azért, mert az országot nagy vonalakban leválasztották a világkereskedelemről, másrészt azért, mert tartalékai gyengülnek és emellett nagy probléma, hogy felvesznek két hozzá közeli országot a NATO-ba, amennyiben Orbán és Erdogan úgy akarja. A finnek és svédek ezt eddig nem akarták, a háború és Oroszország fenyegetése váltotta ki azt a szándékot, hogy végül is csatlakozzanak – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Kovács Zoltán az Élet és Irodalom főszerkesztője arról, hogy Orbán Viktor szerint a háború után Lengyelország és Ukrajna együttesen erősebbek lesznek, mint Franciaország, Németország és Nagy-Britannia. A kormányfő a Kereskedelmi és Iparkamara évadnyitóján úgy fogalmazott, „ha jól ránézünk arra, hogy mi történik, akkor láthatjuk, hogy Európa hatalomszerkezetének újra szerkesztése zajlik.”

Úgy gondolja Orbán, ha már egyszer Oroszország megtámadta Ukrajnát, akkor lehet, hogy egy olyan helyzet jön létre, amely átrendezi az európai viszonyokat, ez nem abszurd, hiszen minden háború után átrendeződnek – főleg úgy –, ahogy a győztesek akarják – fogalmazott a történelmi tényekre utalva Kovács Zoltán. „Ebben a háborúban mindenki meg fog gyengülni, főleg Oroszország. Orbán és a hozzá közeli politikusok nemegyszer mondták, hogy ezt a háborút a Nyugat akarta – amennyiben Ukrajna megerősítése, unióhoz történő csatlakozási szándéka a nyugati világ érdeke –, és ha ebből indulunk ki, eljuthatunk oda, amit Orbán mondott, hogy megerősödhet Lengyelország és Ukrajna.”

Kovács Zoltán szerint Oroszország nagyot veszít ezen a háborún, ami ma még nem látszik, de az orosz gazdaság csak úgy tudott működni, hogy a nyugati ipari technológia megjelent az orosz gazdaságban, amelyet a hatalmas nyersanyagkészlet árából kifizettek. Ez most ez megszűnik – tette hozzá.

Sokan gondolkodnak úgy, hogy azért erőltették Ukrajna uniós csatlakozását, azért telepítettek Lengyelországba és Ukrajnába olyan fegyvereket, amelyeket az oroszok nem néztek jó szemmel, mert így Oroszország belekényszerült egy háborúba, amelyet végül ő robbantott ki és így sokan azt mondhatják, hogy meg kellett támadnia Ukrajnát, mert különben Ukrajna és a nyugati világ nagyon erős lett volna – vezette le azt a gondolkodást, amely szerint a Nyugat kezdte a háborút. „Ebben van logika, de szerintem nem ezért történt, hiszen minden államnak joga van csatlakozni oda, ahova akar, Ukrajna egy független állam.”

Orbán: még az is előfordulhat, hogy az Európai Unióból kohéziós pénzként Magyarországnak járó támogatások egy része is előbb-utóbb Ukrajnában landol majd, ha nem vagyunk észnél

Ez egy barátságtalan szöveg volt, egy politikus ilyet nem mondhat – nekünk járnak, ha eleget teszünk a követeléseknek, az uniós pénzek – emlékeztetett az újságíró. „Eleresztette magát Orbán a szövegelésben és azt érzékelteti, hogy az uniót nem lehet komolyan venni. Nagyon jól tudja, hogy az Ukrajnának szánt pénzek nem abból a keretből mennek, mint ahonnan nekünk járna.”

Béketáborról beszélni önellentmondás és érzéketlenség


Nemcsak Magyarország maradt ki a háborúból, hanem mások is, de ők szállítanak fegyvereket, mert szolidárisak Ukrajnával – hívta fel a figyelmet Kovács Zoltán és hozzátette, szégyellheti magát Orbán, mert ebben a helyzetben érzéketlenség béketáborról beszélni. „Orbán mániája, hogy nem szállítunk halált okozó fegyvereket, mert azt hiszi, ez biztosíték arra, hogy kimaradnánk a háborúból, ha az tovább terjed. Senki nem marad ki.”

Nem így működik a világ, hogy elhatároljuk magunkat egy háborútól, és azt mondjuk, hogy humanitárius segítséget nyújtunk, és ezt is úgy adjuk elő, mintha mi lennénk azok, akik leginkább segítenek, pedig nem mi, hanem a lengyelek azok – mutatott rá az újságíró. „Nem kell ebben vetélkedni. Amikor az egész európai közösség összefog, akkor egy ország van, amelyik kihúzza magát, mi.”

Kósa: elveszít néhány négyzetmétert Ukrajna

Ha Kósa Lajos logikáját követjük, akkor mindenbe bele lehet törődni, Trianonba is, mert ott is vesztettünk területet és népességet – mondta arról, hogy a Fidesz politikusa ismét megnyilvánult a médiában, ezúttal az ukránokat ért támadás miatt. Ez egy buta felfogás, a történelem nem így alakul – tette hozzá Kovács Zoltán.

„Ez egy szörnyűséges interjú, de ez is azt bizonyítja, hogy egy nagyon buta emberről beszélgetünk. A történelemben nincs ilyen, hogy fogadjuk el. Egyébként miért is fogadnánk el? Mert Oroszország úgy gondolja, hogy a Krím és Kelet-Ukrajna jár neki?”


A Klikk TV Mélyvíz című adása ide kattintva nézhető meg.

Forrás: Hírklikk



Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top