Illés Boglárka “vezeti” 2 évig a Fidelitast.
Újabb két évre Illés Boglárka lesz a Fidelitas elnöke. A Fidesz ifjúsági szervezete szombati, XVIII. “tisztújító” kongresszusán újraválasztotta az eddigi vezetőjét – olvasható a szervezet Facebook-oldalán.
Beszámolójukból kiderül, hogy a Fidelitas legfőbb döntéshozó testülete hét országos alelnököt bízott meg az egyes szakterületek vezetésével.
A megválasztott alelnökök: Baczkó Norbert, Biró Marcell, Bóka Bence, Farkas Dániel, Hack Angelika Lilien, Kiss Norbert és Szabó Krisztián Szilárd.
A Fidesz ifjúsági szervezete szombaton tartotta tisztújító kongresszusát. A rendezvényen beszédet mondott Szijjártó Péter “külügyminiszter”, a Fidelitas korábbi elnöke és több más politikus.
“Készen állunk. Együtt a legvastagabb falon is átmegyünk.”
– üzente a Facebookon az új vezetőség.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)