Politika

Váratlan fordulat: Szijjártó Péter jogsértéssel vádolta meg Vlagyimir Putyint

Ezt eddig nem merte kimondani.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Prágában egyetértett cseh kollégájával Oroszországot illetően. Azaz

ő is úgy gondolja, hogy Vlagyimir Putyin nemzetközi jogot sértett, amikor lerohanta Ukrajnát.

„Őszinte és nyílt megbeszélést folytattunk, s ma éppen erre van szükség. A cseh (V4-)elnökség úgy véli, hogy a visegrádi csoportban fontos a párbeszéd fenntartása, ez az egyik eszköze a kölcsönös kapcsolatoknak”

– mondta a cseh diplomácia vezetője a tanácskozást jellemezve.

Jan Lipavsky szerint minden területen szükség van az Ukrajnának nyújtott segítség növelésére.


Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter hangsúlyozta:

„Ukrajnának joga van ahhoz, hogy nemzetközileg elismert határai között maradjon”.

Sikorski egyúttal méltatta azt a cseh kezdeményezést, hogy az Európai Unión kívüli országokból is lőszert szerezzenek Ukrajnának.

„Lengyelország ehhez nemcsak pénzügyi, hanem logisztikai támogatást is nyújt”

– tette hozzá.

A lengyel diplomácia vezetője szerint a V4-eknek egyeztetniük kellene taktikájukat olyan területeken is, mint a migráció, az infrastruktúra, a mezőgazdaság és az energetika.

Kimondták, hogy Oroszország az agresszor

A miniszteri nyilatkozatokból kiderült: a négy visegrádi ország között egyetértés van abban, hogy

Oroszország az agresszor és Ukrajna a megtámadott ország,


ezért szükség van a segítségnyújtásra. Ennek formáiról azonban már eltértek a vélemények. Sikorski és Lipavsky elmondták, hogy országaik fegyvert és lőszert is szállítanak a kijevi kormánynak. Szijjártó Péter és Juraj Blanár szlovák külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy országaik kizárólag humanitárius segítséget nyújtanak az ukránoknak.

Budapest és Pozsony ezért a csehek munícióbeszerző kezdeményezéséhez sem csatlakozik. Jan Lipavsky közlése szerint a kezdeményezést eddig 18 ország támogatja.

„Az orosz-ukrán konfliktusnak nincs katonai megoldása”

– tolmácsolta a szlovák kormány álláspontját Blanár.


Jan Lipavsky bejelentette: a négy külügyminiszter a prágai találkozón elfogadta azt a magyar javaslatot, hogy 10 százalékkal emeljék meg a Nemzetközi Visegrádi Alap költségvetését, ami jelenleg évente 10 millió euró.

Pálfordulás?

Szijjártó Péter azután nevezte agresszornak az oroszokat, hogy nemrég még nekik drukkolt.

(MTI nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top