Politika

Áll a bál Borsodban: Letartóztattak egy polgármestert, súlyos dolgokkal vádolják

A borsodi polgármester megdöbbentő dolgokat művelt.


Egy hónapra elrendelte a bíróság

egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település polgármesterének letartóztatását,

akit többrendbeli hivatali visszaéléssel, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel és hűtlen kezeléssel vádolnak – közölte a Miskolci Törvényszék csütörtökön.

A közleményben – a település és az érintett nevének említése nélkül – azt írták, hogy a gyanúsított polgármester visszaélt hivatali helyzetével akkor, amikor tavaly decemberben arra kérte a település két önkormányzati képviselőjét, hogy

„ha személyével kapcsolatban valaki rossz szót szól, vagy szidja, azt próbálja megfenyíteni”.

Ennek fejében egyiküknek 50 ezer forintot ígért – közölte a törvényszék.


Hozzátették, a településvezető idén februárban közreműködött abban is, hogy

az egyik helyi lakos csak akkor kaphatott szociális tűzifát, ha azt a polgármester hozzátartozójának eladja.

A közlemény szerint a gyanúsított

„több helyi lakos és további, ez idáig be nem azonosított személy részére jogszabályi engedély nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végzett oly módon, hogy üzletszerűen hitelt és pénzkölcsönt nyújtott nekik”.

A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsított egyik rokonát az önkormányzatnál úgy alkalmazta, hogy az illető a munkahelyére nem járt be, tényleges munkát sem végzett, fizetését azonban felvette.

A letartóztatott polgármester megszegte vagyonkezelési kötelezettségét. Tavaly augusztus előtt ugyanis hozzátartozóinak átadott két mobiltelefonba való SIM-kártyát használatra, de az előfizetési díjakat az önkormányzat fizette.


Az ezzel okozott vagyoni hátrány meghaladja az 50 ezer forintot – áll a közleményben.

(MTI korrigálva)

(Kiemelt képünk illusztráció)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top