Matolcsy György mandátuma hamarosan lejár.
Vagyonátmentésbe kezdett a Matolcsy Ádám nevéhez köthető üzleti kör. A háttérben az lehet, hogy apjának,
Matolcsy Györgynek rövidesen lejár a Magyar Nemzeti Banknál (MNB) betöltött elnöki mandátuma
– írta a Válasz Online.
Mint emlékeztettek, pár éve az MNB-alapítványok vagyonkezelője, az Optima Zrt. megvásárolta varsói tőzsdén jegyzett, többek között Lengyelországban és Magyarországon is aktív Globe Trade Centre (GTC) többségi tulajdonrészét.
A portál már több ízben foglalkozott a jegybank és a GTC közötti kapcsolattal, az MNB ingatlanügyeivel.
Ezzel kapcsolatban sarkalatos pont, hogy sikerült olyan üzletekre bukkanni, amelyek szerint a Quartz Befektetési Alapkezelőtől (e mögött a Direkt36 bizonyítékai szerint Matolcsy György fiának régi barátja, Száraz István a végső haszonhúzó tulajdonos) egyes ingatlanok a GTC-hez vándoroltak. Onnan mellesleg sikeresen továbbértékesítették őket.
Részletezésükben helyet kapott, hogy az összegyűjtött információk szerint a GTC eddig bő 107 millió eurót, azaz közel 42 milliárd forintot fizetett a Matolcsy Ádám–Száraz István-kör által kezelt 10 ingatlanért.
A GTC mellesleg a portál megkeresésére közölte, hogy a Quartz-alapokkal nincs kapcsolata,
„nem alakult ki állandó felvásárlói viszony”.
Valami azonban gyanús
A Válasz Online azt írja, indirekt bizonyítékot talált a GTC és Száraz Istvánék összefonódására.
Mint kifejtették, Száraz 2022 nyarán alapított egy Yeliah UK Ltd. nevű társaságot egy angol faluban, Laddingfordban.
Különös módon éppen akkor a GTC ugyanazon cím alatt létrehozta leányvállalatát, a GTC UK Real Estate Investment Ltd-t.
Matolcsy György szénája rosszul áll
Mint emlékezetes, Matolcsy György és Nagy Márton nemrég még heves szópárbajt vívott egymással. A jegybank elnöke egy díjátadón bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, valamint csípős megjegyzést tett a tárcavezetőre.
Válaszképp a nemzetgazdasági miniszter közölte, hálát ad Istennek, hogy már nem Matolcsy a főnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter a történtekhez annyit fűzött hozzá, hogy a jegybanki függetlenség sérthetetlen.
Szent a béke?
Április 4-én írtunk arról, hogy szakmai egyeztetés keretében találkozott Matolcsy György és Nagy Márton.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az MNB elnöke és a nemzetgazdasági miniszter munkaebéd keretében tekintette át az ország gazdasági helyzetét és a gazdaságpolitika aktuális feladatait.
A felek egyetértettek többek között abban, hogy nemzetgazdasági érdek az alacsony infláció megőrzése, valamint – az egyensúly helyreállítása mellett – a fenntartható növekedés újraindítása.
Sőt, arról is szó esett, hogy a jövőben a stratégiai kérdésekben is további személyes egyeztetést tartanak majd.
Kapcsolódó: Színjáték volt az egész? Árulkodó fotó készült Orbán embereiről
A jegybankelnök odaszúrt Parragh Lászlónak
Pár napja számoltunk be arról, hogy Matolcsy az Országgyűlésben nekiment a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének.
Lukács László György jobbikos képviselő két kérdést is nekiszegezett a jegybank elnökének.
Lukács arra volt kíváncsi, hogy Matolcsy mit gondol a külföldi vendégmunkások behozataláról, valamint arról, hogy Parragh László még mindig 5 ezer forintot szed be a kamarai tagoktól.
„Bevallom, megtisztel a kérdéseivel, de nem lettem kamarai szakértő, mint ahogy a kamara elnöke jegybanki szakértő”
– utalt Parragh januári monetáris tanácsaira Matolcsy.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!