Nagy Márton szerint összeomlott az infláció.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 márciusában tovább olvadt az infláció mértéke, a januári 3,8 százalékot, majd a februári 3,7 százalékot követően 3,6 százalékos szintre csökkent a drágulás üteme az előző év azonos hónapjához képest – mondta a legfrissebb adatokat értékelve csütörtökön Nagy Márton.
A nemzetgazdasági miniszter közleménye szerint a kormány hatékony intézkedéseinek (sic!) köszönhetően
amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt az infláció,
hiszen tavalyhoz képest az a hetedére rogyott össze.
Az áremelkedés előző hónaphoz viszonyított alakulása gyakorlatilag az év eleje óta stagnál. A januári és februári 0,7 százalékos mértéket követően márciusban 0,8 százalékot tett ki – részletezte.
Az infláció további csökkenésében a bázishatások mellett az is szerepet játszott, hogy a termelői árak zuhanásának következtében az elmúlt évekhez képest jóval enyhébbek voltak az év eleji átárazások – jegyezte meg a tárcavezető.
A háztartási energia ára éves alapon 3,1 százalékkal csökkent. Ezen belül a vezetékes gázért 6,9 százalékkal, az elektromos energiáért 3,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 1,8 százalékkal kerültek kevesebbe, a használt személygépkocsik ára is jelentős, 9,3 százalékos mérséklődést mutatott – mondta Nagy Márton.
Drágultak az élelmiszerek
Mint kifejtette, az élelmiszerek márciusban az előző évhez képest mindössze (sic!)
0,7 százalékkal drágultak,
ami jelentős javulás a februárban látott 2,2 százalékos szinthez képest.
A házon kívüli (értsd: éttermi) étkezés kiszűrésével az élelmiszerárak 1,7 százalékos csökkenését lehetett megfigyelni márciusban. Jelentős mértékben mérséklődött az olyan alapvető élelmiszerek ára, mint a tej, a tojás, a sajt, a kenyér vagy a liszt – ecsetelte.
Nagy Márton közleménye szerint az infláció folyamatos mérséklődésének köszönhetően tavaly szeptember óta ismét nőnek a reálbérek.
Ennek következtében megkezdődött a fogyasztói bizalom helyreállása. Ez az óvatossági motívum fokozatos oldódása mellett azt eredményezi, hogy a fogyasztás, azaz a kiskereskedelmi forgalom is egyre inkább visszarendeződik – fogalmazott. Mindez segíti a belgazdasági termelés növekedését – fűzte hozzá.
A kormány célja, hogy az infláció sikeres visszaszorítását követően 2024-ben újraindítsa, majd jövőre tovább emelje a gazdasági növekedést – közölte a miniszter.
Ezt a hitelezés helyreállása, a beruházási aktivitás növekedése, az exportteljesítmény fenntartása és a munkaerőpiaci aktivitás további növelése mellett tehát a bővülő fogyasztás is jelentős mértékben támogatni fogja – vélekedett Nagy Márton.
Folyamatosan emelkednek az árak
A teljes képhez hozzátartozik, hogy benzinkutakon, a boltokban, sőt, immár otthonunkban is szemtől szemben állunk a drágulással, hiszen nemrég több szolgáltató is áremelésre figyelmeztette az ügyfeleit.
Miközben az Orbán-kormány egyre feltűnőbben tereli a magánegészségügy felé az embereket, ott viszont teljesen elszálltak az árak. A szakemberek szerint a járóbeteg-ellátásban volt a legdrasztikusabb a drágulás.
A műtétek tekintetében az árak ugyanis már elérték a plafont. Akad, aki ezt meg tudja fizetni, a döntő többség azonban nem.
A magánegészségügyet igénybe vevők száma a koronavírus-járvány óta jelentősen megnőtt. A többség a várólisták elkerülése miatt fordult el az állami egészségügytől.
Erről>>ITT<< írtunk részletesen.
Megreccsent a költségvetés
A minap számoltunk be arról, hogy a Pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint márciusban 617 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés.
Ezzel az első három hónapban 2321 milliárd forintos összesített deficit alakult ki, ami a tavaly tavasszal tervezett pénzforgalmi hiány 92 százalékát is meghaladja.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!