A végrehajtói kar jelenlegi elnöke is érintett a Schadl–Völner-ügy kapcsán kiszivárgott legfrissebb botrányban.
Schadl György, a végrehajtói kar korrupció miatt bíróság elé került elnöke egyetemi vizsgát intézhetett Lupkovics Beátának. A végrehajtói kar jelenlegi elnöke, Lupkovics ugyanis
„nagyon félt”, de Schadl megnyugtatta, hogy az oktató nagyon jó barátja
– írta meg a telex.hu.
A beszélgetést azonban lehallgatták
2021. június 6-án, nem sokkal dél előtt Schadl Györgyöt telefonon hívták. A vonal másik végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egyik oktatója volt. Előbb közel négy percig magánjellegű beszélgetés folyt, majd a végrehajtói kar azóta bukott elnöke témát váltott.
Arról beszélt, hogy másnap vizsgája lesz egy „kedves ismerősének”, az akkori Borsod Megyei Önkormányzat korábbi jegyzőjének, Lupkovics Beátának. A hölgy sajnos „nagyon fél” ettől a vizsgától. Schadl elmesélte azt is, hogy jelezte Lupkovicsnak: az oktató igen jó barátja.
Az egyetemi oktató gyorsan kapcsolt:
a lehallgatási jegyzőkönyv szerint közölte, hogy „jó bizottság lesz. Figyelnek, és nem lesz gond”.
A Schadl–Völner-ügy főkolomposa is segített
Ez alapján Schadl közbenjárt vagy megpróbált közbenjárni, hogy a kedves ismerősének, az akkor még megyei jegyzőként dolgozó Lupkovicsnak jól sikerüljön a vizsgája.
Lupkovics a jegyzősége után 2022 májusában lett önálló bírósági végrehajtó Miskolcon. 2023 tavaszán viszont az akkor már
másfél éve letartóztatásban ülő Schadlt váltotta a végrehajtói kar élén.
Azóta is ő tölti be a tisztséget.
Varga Juditnak is kedves ismerőse
Megírtuk, hogy megválasztása előtt nem sokkal kezdett terjedni egy kiszivárgott levél. Ebben Petris Csaba végrehajtó, Schadl régi bizalmasa, az egységük kimutatása és a működésük „zavartalan fenntartása érdekében” komoly kérést intézett a végrehajtói kar tagjaihoz.
Arra kérte őket, hogy a tisztújításon öt meghatározott jelöltre – Lupkovics Beátára, Kovássy Szabolcsra, Papp Gáborra, Ódor Gergely Istvánra és Kósa Zoárdra – adják le a szavazatukat. A levélben Petris mindegyik jelöltről rövid tájékoztatást adott. Lupkovicsról azt írta:
„új kollegina, aki vezetői ambíciókkal rendelkezik, és a miniszter asszony bizalmát élvezi„.
Lupkovics a kegyelmi botrányba belebukott igazságügyi miniszter, Varga Judit évfolyamtársa volt a Miskolci Egyetem jogi karán.
A levelet később a kar és az Igazságügyi Minisztérium is hamisítványnak nevezte.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!