Politika

Vége a várakozásnak: Elfoglalták a ped0filbotrányban vastagon érintett Balog Zoltán székét

Steinbach József püspök lett a befutó.


Steinbach József püspököt választotta a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnökének. A poszt korábban Balog Zoltáné volt. Steinbach helyettese Pásztor Dániel tiszáninneni püspök lett – részletezték a református.hu-n.

Mi történt pontosan?

Nyílt levelet írt 10 elkötelezett református, akik hívőtársaik nevében sürgetik Balog Zoltán távozását. Mint kifejtették, eljárást kezdeményeznek a Zsinati Bíróságnál Baloggal szemben és követelik leváltását.


Április 24-25-én, szerdán és csütörtökön tartják a Magyarországi Református Egyház Zsinatának tavaszi ülésszakát. A tervezett témakörök között nem szerepel Balog Zoltán püspöki alkalmassága.

Mint azt a minap írtuk, a kegyelmi botrányban vastagon érintett református püspök maga beszélt arról szűk, egyházi körben, hogy politikusok, valamint közéleti szereplők jelzésére azon kezdett el gondolkodni, miként lehetne „megmenteni” valakit úgy, hogy az ne ütközzön törvénybe, ám mégis elkerüljék, hogy az illetőt bilincsbe verve vigyék el, mert – fogalmazott – „egy elszámolás nem sikerült” (?).

 

Eközben a reformátusok körében hatalmasra duzzadt az ellenállás. Nyilatkozatot adtak ki arról, hogy Balog kegyelmi botrányban való érintettsége miatt a Magyarországi Református Egyház napról napra veszít a hiteléből.

„Anyaszentegyházunkért érzett felelősségére apellálva hangsúlyosan kérjük Balog Zoltánt, mondjon le dunamelléki püspöki tisztségéről is. Ez nem egyetlen egyházkerület, hanem az egész Magyarországi Református Egyház közös ügye”

– fogalmaztak.


 

Balog Zoltán lemondott több tisztségéről

Balog a botrány kirobbanása után rövidesen lemondott a református zsinat lelkészi elnökségéről. Február 21-én búcsút intett a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumában betöltött tagságának. Április 4-én már arról érkezett hír, hogy a püspök lemondott a Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítványban betöltött elnöki tisztségéről.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top