Dobrev Klára Olaf Scholz társaságában vett részt az eseményen.
A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) nevű európai baloldali pártcsalád kongresszusán vett részt szombaton Dobrev Klára. A legnagyobb létszámú baloldali közösség része a DK és az MSZP is, így a baloldali–zöld szövetség EP-listavezetője is a meghívottak között szerepelt.
Dobrev Klára a rendezvényen Olaf Scholz német kancellár mellett foglalt helyet. A két politikus a magyar belpolitikai viszonyokkal kapcsolatban is eszmét cserélt egymással.
Dobrev Klára bejegyzését változtatás nélkül idézzük alább:
„Olaf Scholz-cal közös bennünk, hogy soha semmilyen kompromisszumot, semmilyen szövetséget nem kötünk azokkal, akik politikája a megosztásra, a gyűlöletre épül. Mert ők azok, akik veszélyeztetik Európa egységét, veszélyeztetik a demokráciát, mindazt, amiért mi, szociáldemokraták küzdünk.
Ma Berlinben európai barátainkkal egyértelművé tettük, hogy
nincs együttműködés olyan pártokkal, mint a Fidesz.
🇭🇺🇪🇺”
(Dobrev Klára/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!