A NVB-nek kellett intézkednie a választási csalás miatt.
Csalás az M1 műsorában: lépett az NVB
Az M1 csatorna Híradójában két alkalommal is politikai reklámnak minősülő tartalom hangzott el – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság pénteki ülésén. Az NVB emiatt eltiltotta a csatornát a további jogsértéstől, és kötelezte azt, hogy tegye közzé a hatóság állásfoglalását.
A Momentum nyújtott be kifogást, amiért az április 27-én és 28-án 19 óra 30 perckor elhangzó hírműsorban jogosulatlanul tette közzé a csatorna a Fidesz politikai reklámnak minősülő hirdetését. A műsorban Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormánypártok aláírásgyűjtésének állásáról szóló monológját úgy zárta:
„Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz!”
Menczer Tamás ugyanebben az adásban szintén ezen jelmondatot sulykolta. Emellett a párt logója is jól látható volt a kampányszlogen elhangzásának idején.
A Nemzeti Választási Bizottság M1-et elmarasztaló vonatkozó állásfoglalását >>ITT<< lehet elolvasni.
(Nyugati Fény nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!