A baloldali–zöld szövetség listavezetője, Dobrev Klára is felszólalt Tatabánya lakói előtt.
Szociáldemokrata politikával lehet leváltani ezt a kormányt, majd szociáldemokrata politikával lehet újraépíteni az országot. Erre nincs más vállalkozó ma Magyarországon, mint a DK, az MSZP és a Párbeszéd szövetsége – mondta Dobrev Klára, a baloldali–zöld szövetség listavezetője európai parlamenti listavezetője szerdán Tatabányán.
Mint rámutatott, 14 év fideszes kormányzás alatt Európa egyik legszegényebb országa lettünk. Hozzátette, a magyar történelem során soha ennyi pénz nem érkezett az országba, mint az uniós tagság alatt, eközben inkább romlott az egészségügy, az oktatás és a forint helyzete az Orbán-kormány elhibázott politikája miatt.
„Egyetlen dolog működött profin: a lopás”
– fogalmazott.
Kiemelte, június 9-én véleményt mondhatunk az Orbán-kormányról és az európai parlamenti képviselőkről. Elmondhatjuk, hogy
erős, európai Magyarországot akarunk-e, vagy visszahúzódó, bezárkózó országot.
Már ciki fideszesnek lenni, ennek a legjobb példája maga Orbán Viktor, aki titokban járja az országot – hangsúlyozta Dobrev Klára.
„Ha már ő is szégyelli magát, akkor tényleg van ok szégyenkezni. Az elmúlt évtizedek legnagyobb életszínvonal romlását és megélhetési válságát hozták össze, nem az adóbevallásból csináltak söralátétet, hanem a Munka törvénykönyvéből”
– mondta az árnyék-miniszterelnök.
Budapest főpolgármestere is felszólalt
Karácsony Gergely szerint az önkormányzatokat azért nem szereti a kormány, mert bennük van mindaz, amit tulajdonképpen gyűlölnek, hogy emberek, politikai közösségek összeállnak, és közösen hozzák meg a saját életüket érintő döntéseket.
Kijelentette, amikor június 9-én az önkormányzatokról és Európa jövőjéről egyszerre döntünk, akkor valójában ugyanazt a döntést hozzuk meg, mert ma Magyarországon az önkormányzati politika mutatja a magyar politika európai arcát, hogy szabad, autonóm közösségek hoznak döntéseket.
Kunhalmi Ágnes is színpadra állt
Az MSZP társelnöke arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a szavazáson azt az erőt érdemes támogatni, ami az elmúlt években azért küzdött, hogy az országban újra szabad levegő, demokrácia és jogállam, egy emberközpontú szociális állam lehessen.
„Önmagában a piacgazdaság nem képes társadalmi tömegek széles rétegét megemelni és magas életszínvonalon tartani. Ehhez baloldali szociáldemokrata kormányzás kell”
– emelte ki.
Szücsné Posztovics Ilona a mikrofon elé lépett
Végül a város polgármesteri posztjáért újrainduló Szücsné Posztovics Ilona elmondta, hogy Többségben Tatabányáért névvel alakítottak választási szövetséget, képviselőjelöltjeik társadalmi szerepvállalásukkal a közösségért akarnak dolgozni.
(Demokratikus Koalíció/Facebook/MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!