Deutsch Tamás szép összeget tudhat a magáénak.
Deutsch Tamás, a magyarországi kormányzó párt európai parlamenti listavezetője évi 18 millió forintot szakít mellékállásából, hiszen ügyvédként is praktizál, amennyiben azt ideje engedi. Az Európai Parlament képviselői nettó 7584 eurót, azaz körülbelül 3 millió forintnyi tiszteletdíjat kapnak a poszt betöltéséért. Emellett jár nekik általános és utazási költségtérítés is – írták a HVG360-on.
A Fidesz EP-listavezetője a képviselői mandátum elnyerése előtti hároméves időszakban havonta bruttó 1500 eurót, közel 600 ezer forintot keresett ügyvédként, ám az összeget mostanra sikerült megháromszoroznia a számok tanúsága szerint.
Deutsch Tamás a Fidesz kiválasztottja
Április elején megjelent a névsor, és kiderült, hogy kiket indít a Fidesz–KDNP az európai parlamenti választáson. A lista az elmúlt hónapokban többször is átalakult, miután Varga Judit igazságügyi miniszter – akit listavezetőnek szántak – Novák Katalin köztársasági elnököt követve belebukott a kegyelmi botrányba. Orbánék végül Deutsch Tamást indították a lista élén. Ezt Kocsis Máté közölte február 22-én.
Miközben Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője rábólintott minden vitafelkérésre, amit kapott, Deutsch megfutamodott. Orbán Viktor kiszemeltje egész ideológiát gyártott hozzá, hogy miért gyáva elmenni ütköztetni a nézeteit a többi párt EP-listavezetőjével.
A Demokratikus Koalíció politikusa ennek kapcsán már többször hangsúlyozta, hogy a vita demokratikus kötelessége minden politikusnak, aki az emberek felhatalmazását kéri. Pénteki nyílt levelében is kiemelte, hogy vetélytársainak illene rábólintaniuk a felkérésekre, hiszen a magyar emberek bizalmát akarják elnyerni. Lehetnének annyira bátrak, hogy vitába szállnak az ország legfontosabb problémái és a megoldások kapcsán – mutatott rá Dobrev Klára.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)