Meglepő fordulat: Macron üzent Magyar Péternek a választás után

Előrelépést vár.

Emmanuel Macron előrelépést vár az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitel


ügyében az új magyar kormánytól – közölte a francia elnök az észak-lengyelországi Gdanskban hétfőn. Macron szerint az új kormány megalakulása nemcsak Magyarországon, hanem Európában is korszakváltást jelent.


A Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen megtartott sajtótájékoztatón a francia elnök újságírói kérdésre beszélt a hamarosan hivatalba lépő új magyar kormányról.

„Optimisták lehetünk azon előrelépéseket illetően, amelyeket majd sikerül elérni az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitel ügyében”

– jelentette ki.

Az MTI tudósítása szerint Macron a lengyel–francia barátság napja alkalmából érkezett az észak-lengyelországi városba, küldöttségének több francia miniszter is tagja. Lengyelország és Franciaország tavaly májusban írta alá „a megerősített együttműködésről és barátságról” szóló szerződést.


A sajtótájékoztatón Macron bejelentette: a két ország partnerségre lép az atomenergia területén, és országa közös megoldásokat fog javasolni a tudományos, biztonsági és ipari együttműködésre vonatkozóan.

A lengyel kormányfő kijelentette: Lengyelország és Franciaország elszánt abban, hogy a transzatlanti kapcsolatokat „lehetőleg jó szinten tartsák”, azonban tisztában vannak azzal, hogy

„a világ megváltozott”.

„Európának a lehető legnagyobb egységre van szüksége ezekben a nehéz időkben”

– jelezte a lengyel kormányfő, kiemelve az európai együttműködést az Ukrajnának nyújtott segítség, a védelem, a kiberbiztonság és a mesterségesintelligencia-fejlesztés ügyében.


Franciaországot Tusk lehetséges komoly partnernek nevezte egy második, jelenleg fontolgatott lengyelországi atomerőmű építésében. Az elsőt, az amerikai Westinghouse AP1000 technológiájú erőművét a tervek szerint idén kezdik építeni. A lengyel–francia nukleáris együttműködésre vonatkozó kérdésre Donald Tusk megerősítette: Lengyelország azon országok közé tartozik, amelyek „érdeklődnek a téma iránt”, és a megbeszélések folyamatban vannak.

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top