Egyéb

Oszkó Péter: A Tisza egy omladozó házat és kiürített kasszát vesz át, de a piac türelmes

A volt pénzügyminiszter szerint a hiány brutális, de még van mozgástér, mert a piac türelmes. Úgy látja, az új kormányban szakemberek ülnek majd, akiktől azt várják, hogy tartós, stabilizációs pályára állítsák a gazdaságot.

Az első feladatuk a valós helyzet feltárása lesz.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, aki szerint a Tisza Párt kormánya egy teljesen kiürült kasszával, magas költségvetési hiánnyal és évek óta stagnáló gazdasággal veszi át az ország irányítását.


Oszkó Péter a saját, 2009-es miniszteri kinevezésekor fennálló helyzetet hasonlította össze a mostanival. Szerinte a helyzet nehézsége hasonló, de a baj jellege más. „Mi egy nagyon hirtelen válság közepén vettük át egy válságkezelő kormányzást, itt meg egy elhúzódó, stagnáló gazdaságot és egy kiürített költségvetést kell átvenni” – fogalmazott. Úgy látja, míg az ő idejükben 7%-os recesszióval, hirtelen zuhanással kellett szembenézni, addig most a növekedés hiánya a fő probléma.

„Picit azt tudnám mondani, hogy mi egy égő házból kellett, hogy kimenekítsünk mindenkit és eloltsuk a tüzet, itt meg egy nagyon lehasznált recsegő-ropogó-omladozó ház van, amiből nem azonnal kell kimenekíteni az embereket, hanem újjá kell építeni az egészet”


– vázolta a különbséget.

Az új kormány és a jegybank viszonyáról szólva Oszkó helyesnek tartja, hogy nem nyúlnak Varga Mihály pozíciójához. „A piacok láthatóan pozitívan reagáltak és kifejezetten negatívan reagáltak volna, hogyha a jegybanki függetlenséget kikezdené az új kormány” – mondta.

Hozzátette, hogy a jegybankelnök leváltása jogilag sem lenne egyszerű folyamat. Arra a felvetésre, hogy Varga Mihálynak komoly felelőssége van a kialakult gazdasági helyzetben, úgy reagált, a Fidesz 16 éves kormányzása sem volt homogén.

Szerinte a 2010 utáni első három év „tragédia volt”, majd 2013 és 2020 között egy relatíve stabil, növekedést biztosító kormányzás zajlott, aminek a fő baja az volt, hogy a növekedést „elvitte egy fideszes klientúra”.

Azt is kiemelte, hogy 2022 óta semmilyen növekedés nincs az országban, miközben a régió más országaiban van. A személyes felelősség kérdését nem tartotta a saját hatáskörének, de hangsúlyozta: „pusztán a piaci stabilitás szempontjából az egy helyes döntés, hogy az MNB függetlenségét nem támadja a kormány”.


A volt miniszter éles különbséget tett a Fidesz 2010 utáni intézkedései és egy valódi elszámoltatás között. „2010 után tényleg nem egy elszámoltatás, hanem egy leszámolás kezdődött el a Fidesz kormányzása idején” – jelentette ki. Ezzel szemben a Tisza kormányától azt várja, hogy minden jogsértő magatartást kivizsgáló folyamat elinduljon, de ennek nem lehet célja a személyes revans.

Az új kormány leendő gazdasági szakembereiről, Kármán Andrásról és a többi megnevezett személyről azt mondta:

„Nem politikusok, hanem szakemberek.” Véleménye szerint ez megnyugtató üzenet, mert bár van politikai érzékük, alapvetően szakmai múlttal vállalnak szakmai feladatot.

A jelenlegi költségvetési helyzetről szólva elismerte, hogy a hiány brutális, de szerinte mégis van mozgástér, „mert a piac láthatóan türelmes”. Ezt a forintárfolyam erősödése és az állampapírhozamok alakulása is mutatja.


Oszkó szerint a piac nem azt várja az új kormánytól, hogy azonnal drasztikusan csökkentse a hiányt, hanem hogy egy tartós, stabilizációs pályára állítsa a gazdaságot. Úgy véli, a legszigorúbb célt a Tisza Párt saját magának tűzte ki az euró bevezetésének szándékával.

A forinterősödés kapcsán kifejtette, hogy az mozgásteret ad a jegybanknak a kamatcsökkentésre, ami kulcsfontosságú, mert a magas kamatok nagyon megterhelik az országot.

„Van mozgástér a kamatsökkentésre, mert a kamatsökkentés eredményeként visszacsúszik az árfolyam 380-ra, még akkor sem okoz inflációs nyomást” – mondta.

Szerinte ez az államadósság kezelése szempontjából is fontos. „Végig kell számolni, hogy az államadósság milyen módon refinanszírozható úgy, hogy minél gyorsabban csökkenjenek a kamatköltségek, mert azon borzasztó nagy költség van.”


A kormányváltás utáni első lépésként a helyzet feltárását javasolja.

„Az lenne a legnagyobb hiba, hogyha hirtelen vagdalkozva kezdene el az új kormány intézkedéseket bevezetni csak azért, mert ezt vagy azt megígérte” – figyelmeztetett.

Először fel kell mérni a valós költségvetési helyzetet, a tartalékokat a közbeszerzésekben, a propagandaköltésekben, és csak utána lehet dönteni a konkrét intézkedésekről, ígéretek teljesítéséről.

A bevételi oldalon a korrupció felszámolásából, a propagandaköltések megszüntetéséből és a befektetői bizalom helyreállításából származó több ezer milliárdos forrást reálisnak tartja. Az uniós források megszerzésével kapcsolatban optimista. „Én azt látom, hogy ott mind a két fél megoldást keres” – mondta, és szerinte a Tisza kétharmados többsége megkönnyíti a szükséges reformok végrehajtását, ellentétben a lengyel helyzettel.


Az euró bevezetésének 2030-31-es céldátumát egy komoly elköteleződésnek tartja, ami kikényszeríti a költségvetési fegyelmet. „Ha 30-ra benn vagyunk az ERM2-ben, akkor szerintem mindenki tökéletesen elégedett lesz a teljesítményen” – fogalmazott.

„Az a kérdés, hogy a 3% alatti költségvetési hiányt milyen gyorsan tudja elérni a kormány és milyen gyorsan tudja ott tartani a költségvetési egyenleget.”

A külső kockázatokról, például a közel-keleti konfliktusról szólva elmondta, hogy bár ezeket nehéz kiszámítani, egy megbízható gazdaságpolitika sokkal ellenállóbbá teszi az országot a sokkokkal szemben. „Önmagában a kormányváltás és egy bizalomépítő és kiszámítható és tervezhető gazdaságpolitika, az sokkal inkább sokkállóbbá teszi az országot” – zárta gondolatait.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top