Ez odavághat.
Az Európai Parlament (EP) akár 4,3 millió euró (jelenlegi árfolyamon körülbelül 1,58 milliárd forint)
támogatást követelhet vissza a részint Orbán Viktor által alapított Patrióták Európáért (PfE) képviselőcsoporttól, amiért jogelődje
helytelenül használhatott fel uniós támogatásokat.
A felelősségét a képviselőcsoport vitatja, mondván, új jogi személyiségről van szó, azonban a frakció tagjai sok esetben megegyeznek, ráadásul a főtitkára ugyanaz, mint a már megszűnt képviselőcsoportnak.
Az EP szerdán szavaz az erről szóló jelentésről.
Jogtalanul költhettek el uniós támogatást
Az Európai Számvevőszék ellenőrzésén alapulóan az uniós intézmények és ügynökségek gazdálkodását érintő átvilágítások alapján a szakbizottság azt javasolja az EP működéséről készített jelentésében, hogy a Patrióták képviselőcsoport támogatóságát
az EP elnöksége függessze fel.
Ezt arra alapozzák, hogy a képviselőcsoport tagjai és főbb pozícióban lévő személyei részint megegyeznek az előző, 2019–2024 közötti ciklusban megegyező Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoport tagjaival, amiről az ellenőrzés során kiderült, hogy jelenlegi árfolyamon mintegy 1,58 milliárd forintnyi eurót jogosulatlanul költött el az előző ciklus során.
Az ID a közbeszerzési szerződések odaítélésekor megszeghette a közbeszerzési szabályokat és szabálytalanul nyújthatott uniós pénzből támogatásokat és adományokat a képviselőcsoport tagjainak és személyeknek, emiatt a szakbizottság azt szeretné, hogy az EP elnöksége ezeket behajtaná az általuk jogutódként meghatározott Patrióták Európáért (PfE) képviselőcsoporton.
Az EP szavazása még nem jelenti az ügy végét
Ha az EP elfogadja a javaslatot, akkor arra szólíthatják fel a szervet, hogy a pénzt követeleje vissza, és függessze fel a jogutódként a Patriótáknak juttatott pénzek jövőbeli kifizetését.
A jelentésben megjegyzik, hogy „a büntetőeljárásokat nem szabad automatikusan az esetleges tétlenség általános indokaként használni”, valamint hogy vizsgálják meg a jogtalan kifizetések mielőbbi visszafizetését, és a felelős képviselők és vezetők helyzetét. Emellett arra szólítják fel a szervet, hogy függesszék fel munkájából az érintettet és a külső könyvvizsgáló céget, és az EP várja az igazgatóság elemzését a Patrióták pénzügyeiről is, ami kapcsán felmerült hasonló gyanú.
Ám erre az EP-nek nincs lehetősége, mert a könyvvizsgálót a képviselőcsoport foglalkoztatja, így a munkájából csak a képviselőcsoport tudja felmenteni, de a források befagyasztásával és a korábbi összegek visszakövetelésével valószínűleg nyomást tud gyakorolni a Patriótákra.
A Patrióták vitatja felelősségét
A Patrióták ugyanakkor vitatja felelősségét az ügyben: érvelésük szerint az ID és a Patrióták két különböző jogi személy, emiatt előbbi lehetséges szabálysértéseiért vagy bűncselekményeiért utóbbi nem vonható felelősségre.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a konkrét ügytől valószínűleg függetlenül a francia bíróság Marine Le Pent szintén az uniós források szabálytalan felhasználása miatt korábban elítélte – négy év börtönre ítélték, amelyet két év felfüggesztett és két év házi őrizet büntetéssel válthat ki a korábbi pártelnök. EP-képviselőként ugyanis 2004 és 2016 között az európai adófizetők pénzét
személyes vagy pártcélokra használhatta fel.
(index.hu nyomán)
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
