HOPPÁ! Megszólalt a Szerencsejáték Zrt.: Kiderült, kikhez megy a hatalmas nyeremény

A vállalat szerint ritka egybeesésről lehet szó.

Hetekkel ezelőtt az összes lottósorsoláson volt telitalált, így elvitték a Skandináv lottó, a


hatos lottó, az ötös lottó és a Joker főnyereményét is. Mivel ez közvetlenül a választások, a Fidesz nagyerejű veresége után történt, felröppentek olyan elméletek, miszerint ez nem a véletlenek játéka volt. Ezután pedig rendkívüli ellenőrzést kért a Szerencsejáték Zrt.


„A játékosok és a szélesebb közvélemény megnyugtatására rendkívüli ellenőrzést kér a szerencsejáték-felügyeleti hatóságtól a Szerencsejáték Zrt. a múlt heti 4 számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolásait illetően”

– írták közleményükben. Hozzátették, azért fordulnak a hatóságokhoz, hogy kiderüljön, minden szabályosan történt.

A vizsgálat azóta is tart, de már jelentkeztek a nyertesek a pénzért

Panulin Ildikó, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, hogy bár még folyik a hatósági vizsgálat, amely a ritka telitalálat-sorozat után ellenőrzi a sorsolások tisztaságát és a folyamat szabályosságát, ugyanakkor


már mind a négy nyertes jelentkezett

a négy sorsoláson megnyert több mint 8 milliárd forintos nyereményért. Ebből a legnagyobb részt a közel 6,8 milliárd forintos ötös lottó nyereménye teszi ki, ami a játék 70 éves történetének legnagyobb összege.

„A játékok nyertesei jelentkeztek, tehát mind az ötös, a hatos lottó, a Skandináv lottó és a Joker nyerteseire is fény derült”

– közölte Panulin Ildikó az InfoRádióban. Kiderült, a négy különböző nyertes 7–10 napon belül megkapja nyereményét. Jelezte, a hatósági vizsgálat független a nyeremények kifizetésétől.

„A sorsolások rendben voltak, semmilyen fennakadás nem történt. A szerencsések a jogos nyereményeket meg fogják kapni, a vizsgálat ettől független, azt a hatóság a maga ütemezésében elvégzi, és annak az eredményét közzé fogjuk tenni, amint megkapjuk”

– hangsúlyozta.


Szerinte ritka egybeesés történt

A vizsgálat a sorsolások tisztaságát ellenőrzi, ugyanis a négy telitalálat ritka egybeesés, de a vállalat szerint semmiképpen nem jelent olyasmit, amire bárki befolyással lett volna.

„Meg fogják nézni a sorsolási folyamat szabályosságát, a sorsolási eszközök hitelesítési iratait, a közjegyzői jegyzőkönyveket, az élő sorsolási műsort. Valószínűleg vizsgálni fogják az informatikai rendszereket, azt, hogy minden fogadáson megtalálható-e a hitelesítő digitális pecsét, illetve az adatbázisban – ami az összes fogadást tartalmazza – is szerepel-e a hitelesítés, hogy rendben volt az összes adatfájl auditja”


– sorolta a kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy az sem kizárt, hogy a hatóságok megjelenjenek a sorsolási stúdióknál, amit egyébként bármikor megtehetnek, „máskor is bejelentés nélkül szoktak vizsgálódni a revizorok”.

(infostart.hu nyomán, kiemelt képünk illusztráció)

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top