Egyéb

„Anikó néni parancsolgatott nekünk” – egy volt kertész elárulta, ki volt a valódi főnök az Orbán-birtokon

Egy volt munkás állítása szerint hiába Orbán Győző a hatvanpusztai birtok hivatalos tulajdonosa, a helyszínen Lévai Anikó adta ki az utasításokat.

A férfi szerint a volt miniszterelnök felesége rendszeresen megjelent, figyelte a munkájukat, és a parkrendezési feladatokat is ő irányította.

„Anikó néni jött ki mindig, állandóan, ő figyelt minket, ő parancsolgatott” – mondta egy férfi a Roma Sajtóközpont kedden közzétett videójában, amelyről a 24.hu is beszámolt.


A megszólaló azt állítja, nagyjából két évig, 2024-ben és 2025-ben dolgozott kertészként a hatvanpusztai birtokon. Elmondása szerint egy időben akár százan is végeztek munkát a területen, ahol a feladataik közé tartozott a gyomlálás, a talicskázás, a földhordás és a medencék kiásása is.

A férfi szerint 2024-ben 1500 forintos órabért kaptak egy vállalkozó alvállalkozójától, és a területen tilos volt telefonozni.

A birtok hivatalosan a volt miniszterelnök apjáé, Orbán Győzőé. Orbán Viktor korábban következetesen gazdaságként beszélt róla, felesége szerepét pedig azzal magyarázta, hogy csak akkor segít az apósának, ha az megkéri rá.


Ezzel szemben a most megszólaló férfi arról számolt be, hogy a mindennapokban Lévai Anikó határozta meg a teendőket. A megszólaló férfi azt mondta, hogy “Anikó néni jött ki mindig, állandóan, ő figyelt minket, ő parancsolgatott”.

„Én dolgoztam is Anikó nénivel, volt, hogy túlórázni kellett miatta, bejött, gondolt egyet, ültetni kellett virágokat, nekünk kellett neki segíteni” – magyarázta a munkás.

A férfi azt is elmondta, hogy a volt miniszterelnök feleségéhez csak akkor lehetett szólni, ha ő szólította meg vagy kérdezett valamit a dolgozóktól. Arról is beszélt, hogy látta a birtokon a volt kormányfő gyerekeit, vejét és unokáit is.

Magát Orbán Viktort ő személyesen egyszer sem látta, de más munkások állítólag találkoztak vele. Beszámolójuk szerint „rendes volt, odament kezet fogni velük, hiába volt koszos a kezük, akkor is kezet fogott velük”.

A munkások foglalkoztatásával kapcsolatban a Telex megkeresésére korábban Tiborcz István cégcsoportja, a BDPST Group is megerősítette, hogy létesítményüzemeltetéssel foglalkozó leányvállalata végzi a Hatvanpusztai Majorság kertészeti és karbantartási feladatait, piaci alapon, Orbán Győzővel kötött szerződés alapján.

VIDEÓ: Hatvanpusztán százan kertészkedtek több éven át





Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top