Magyar Péter elmondta, hogy azt reméli, hogy Sulyok a megadott határidőig lemond.
Magyar Péter a szerdai kormányülés közben tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy mi a terv Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, amennyiben nem hajlandó önként lemondani.
A miniszterelnök többször is felszólította az elnököt, hogy mondjon le önként a posztjáról, azt kérte, hogy ezt legkésőbb május végéig tegye meg magától, a többi közjogi méltóssággal együtt.
Magyar Péter elmondta, hogy azt reméli, hogy Sulyok a megadott határidőig lemond. De hozzátette, hogy ha nem tenné, akkor minden további nélkül alkotmánymódosítással eltávolíthatóak.
A miniszterelnök szerint az elnöknek és a többi közjogi méltóságnak is, ha tiszteletben akarják tartani a magyar nemzet akaratát, akkor lemondanak.
Később még hozzátette, hogy a jogszabályok alapján azoknak az állami, politikai vezetőknek, akiknek megszűnik a megbízatása, juttatás jár. Ennek mértéke attól függ, hogy mennyi ideig voltak miniszterek, vagy államtitkárok.
A sajtótájékoztatón felszólította őket, Rogán Antalt és Lázár Jánost “és a többieket” is, “akik tönkretették az országunkat, eladósították”, hogy ne tervezzék felvenni ezt a pénzt. Elmondása szerint az érintettek levelet fognak kapni tőle, amelyben nyilatkozhatnak erről. Azt is közölte, hogy ahhoz, hogy megkapják a pénzt, ahhoz az ő aláírása szükséges, de ő miniszterelnökként nem fog hozzájárulni a kifizetésekhez. Az a legkevesebb, hogy “pofátlan módon” nem akarnak felvenni még több tízmillió forintot – tette hozzá.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
