Egyéb

Aszály: Kétmilliárd forintot ad a kormány az azonnali beavatkozásokra

Magyar Péter elmondta, hogy hosszú távon nagy vízügyi fejlesztést terveznek, ami megkönnyíti majd az aszályos helyzetek kezelését.

Több, mint 200 milliárd forintnyi pénzt terveznek – uniós pénzeket is – erre fordítani.

A kormánynak ma sok mindenben kell dönteni: el kell fogadni a 16 minisztérium feladatait, jogait, ezt még ma kihirdetik – ígérte a miniszterelnök.


A jövő héten több miniszterrel utazik külföldre. Először Lengyelországba, Krakkóba mennek vonattal, majd Varsóba és Gdanszka megy. Varsóból Bécsbe megy, találkozik a kancellárral és az elnökkel is. Onnan vonattal tér vissza Budapestre a háromnapos tárgyalási sorozat után.

Ma vízügyi szakemberekkel találkoztak, az aszály miatt tárgyaltak velük, valamint civilekkel és gazdákkal is. Döntöttek több kérdésben is. Egy év vízmennyisége hiányzik, hangzott el a sajtótájékoztatón. A vízügyi ágazatnak is változnia és hangolódnia kell, ez pedig megindult – mondta el a meghívott szakember. Az azonnali beavatkozást tervez a Vízügyi Főigazgatóság, az országos vízügyi koordinációs központot hoznak létre. A vízmegtartás mellett az elérhető vizet is igyekeznek kiengedni a tájba.

Magyar Péter elmondta, hogy nagy vízügyi fejlesztést terveznek, ami megkönnyíti majd az aszályos helyzetek kezelését. Eddig egy fillér uniós pénzt sem használt fel az előző kormány. Ezeknek már meg kellett volna valósulniuk. Ha ez meglett volna, akkor könnyebb lenne a mostani helyzetet kezelni. Több mint 200 milliárd forintot, szűk határidőn belül, de fel akarnak használni. Kétmilliárd forintot ad a kormány az azonnali beavatkozásokra, ezt augusztus végéig tudják felhasználni.


Az aszály miatt vis major helyzetet rendelnek be, ami segítséget jelent majd a gazdáknak. Évente egyszer 30 napig van lehetőség kedvezményes vízigénylésre, ezt is megoldják – ígérte a miniszterelnök.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top