Kitört a botrány: Márki-Zay Péter keményen nekiment Magyar Péternek

A politikus szerint ez nem az, amire áprilisban szavaztunk.

Éles kritikát fogalmazott meg Magyar Péter és a Tisza-kormány első intézkedéseivel kapcsolatban


Márki-Zay Péter.



A hódmezővásárhelyi polgármester – aki a választási kampányban még nyíltan támogatta a Tiszát – most arról beszélt: több kormányzati terv is veszélyes irányba mutat, és attól tart, hogy

a hatalom ugyanazokat a hibákat követheti el, amelyeket korábban a Fidesz.


Az Indexnek adott interjúban hangsúlyozta: nem a polgármesterek fizetésének befagyasztása miatt emelte fel a szavát, hanem azért, mert szerinte a központi hatalom egyre nagyobb befolyást akar gyakorolni az önkormányzatok felett.

Márki-Zay szerint különösen aggasztó a polgármesterek esetleges cikluskorlátozása

„Nem a fizetés a kardinális kérdés, hanem az, hogy az egyik hatalmi ág hogyan próbálja korlátozni, majd idővel leuralni a másikat”

– nyomatékosította.

Márki-Zay szerint különösen aggasztó a polgármesterek esetleges cikluskorlátozása. Úgy véli, nincs semmilyen demokratikus indok arra, hogy a központi kormány mondja meg a helyi közösségeknek, kit választhatnak meg településük vezetőjének.

„Egy polgármester nem tud diktatúrát kiépíteni”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a választók természetes joga eldönteni, kit bíznak meg újra a városuk vezetésével. A politikus attól is tart, hogy a mostani lépések akár egy előrehozott önkormányzati választás előkészítését is szolgálhatják.

„A jelek erre mutatnak”

– mondta, ugyanakkor hozzátette, bízik abban, hogy Magyar Péter és a Tisza vezetése egyértelműen cáfolja ezt a feltételezést.

Megszólalt az alaptörvény-módosításról is


Márki-Zay a köztársasági elnök leváltásának tervéről is markáns véleményt fogalmazott meg. Szerinte Sulyok Tamás leváltása önmagában indokolt lehet, de csak akkor, ha ezzel egy időben bevezetik a közvetlen köztársaságielnök-választást, amelyet a Tisza korábban megígért.

Úgy véli, ha továbbra is a parlament választja és akár le is válthatja az államfőt, akkor az új köztársasági elnök is könnyen a mindenkori miniszterelnök politikai befolyása alá kerülhet.

Az interjú hangsúlyos üzenete volt, amikor arról beszélt, hogy a Tiszának különösen ügyelnie kell arra, nehogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, amelyeket korábban a Fidesz. Úgy fogalmazott a városvezető:

„Nehogy egy új egypártrendszerben találjuk magunkat.”

A politikus szerint a demokratikus felhatalmazás nem jelent korlátlan hatalmat, ezért minden olyan intézkedést kerülni kell, amely a politikai ellenfelek mozgásterét szűkíti vagy a hatalmi ellensúlyokat gyengíti.

Figyelmeztetni akarja az új kormányt

Márki-Zay azt is kifogásolta, hogy több jelentős változtatás – köztük a képviselői és polgármesteri cikluskorlát – nem szerepelt a választási programban, mégis rövid társadalmi egyeztetés után kívánják elfogadni.


A hódmezővásárhelyi polgármester végül hangsúlyozta: továbbra is támogatja a kormányváltást és több Tisza-intézkedést is helyesnek tart, ugyanakkor kötelességének érzi figyelmeztetni a kormányt, ha szerinte olyan irányba indul, amely veszélyeztetheti a demokratikus működést.

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top