Politika

Feljelentették Kövért Strasbourgban, ebből nehéz lesz kimásznia

Pestibulvar.hu

Már az Európa Tanácsot is riasztották a házelnök korlátozó intézkedései miatt.




 

Rájár a rúd Kövér Lászlóra, nem túl jó ómen legalábbis, hogy két nemzetközi civil szervezet feljelentette őt a strasbourgi székhelyű Európa Tanácsnál, amiért újabb botrányos korlátozásokat szabott ki a magyar újságírók parlamenti munkájára. A Nemzetközi Sajtó Intézet és a 19. cikkely nevű szervezet úgy fogalmaztak:

AZ ELŐÍRÁSOK SÚLYOSAN KORLÁTOZZÁK AZ ÚJSÁGÍRÓK LEHETŐSÉGÉT, HOGY KÉRDÉSEKET TEGYENEK FEL A KÉPVISELŐKNEK ÉS ELLENŐRIZZÉK A PARLAMENT MUNKÁJÁT.

 

Amint arról múlt héten többen is beszámoltak, bár már eddig is nagyon szűkre szabottan mozoghattak csak az újságírók a törvényhozás épületében, múlt hét hétfőtől még az eddigi helyekről is ki lettek tiltva, így aztán az az egészen botrányos helyzet állt elő, hogy

MÁR EGY KÖZÖNSÉGES TURISTA IS SZABADABBAN MOZOGHAT A HELYSZÍNEN, MINT AZOK AZ ÚJSÁGÍRÓK, AKIKNEK MUNKAKÖRI KÖTELESSÉGE LENNE, HOGY ELLENŐRIZZÉK A KÖZPONTI HATALOM TEVÉKENYSÉGÉT.

 




Kövér egyelőre nem reagált a feljelentésre, bár a házelnök stílusát ismerve nem lennénk meglepve, ha nagyon kiakadna rajta.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top