Lövésnyomokat találtak szombat reggel egy soproni bevásárlóközpont falán – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Az MTI érdeklődésére Tóth Gabriella, a kapitányság szóvivője elmondta, még az éjszaka folyamán lőhettek rá az épületre ismeretlenek.
A lövések következtében nem sérült meg senki, azonban az épület belsejében a vízvezeték megsérült, ami miatt egy üzletben vízkár keletkezett.
A rendőrség honlapjára feltöltött képek egyikén az látszik, hogy hat lövésnyom van az épület falán. A szóvivő szerint a lövések az épület hátsó falát érték.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megkezdte a helyszíni szemlét. Az ügy körülményeit a rendőrség – szakértő bevonásával – lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt indított büntető eljárás keretében vizsgálja.
Az MTI úgy tudja, hogy a Sopron Plázát rongálták meg.
(MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.