Évvégére eljutott a Fidesz és vezetése oda, hogy belássa, valóban egy vereséggel ér fel az októberi önkormányzati választás, és ez a teljesítmény veszélyezteti a 2022-es győzrlmüket is. Éppen ezért, a 24.hu információi szerint a Fidesz vezetése 15-20 választókerület esetében látja úgy, hogy az elnök eddigi teljesítménye nagy valószínűséggel nem elég a következő országgyűlési választás megnyeréséhez, abban az új helyzetben, ha egyetlen valós ellenzéki kihívó áll szemben a jelöltjükkel.
A félelem megalapozott, mert tavaly csak 47 körzetben értek el 50 százalék feletti eredményt, ami szükséges ebben a helyzetben a győzelemhez. Nem kérdéses, hogy azok, akiknél büntetőügy van folyamatban, lapátra kerülnek, így Mengyi Roland, Simonka György és Boldog István (őt egyenlőre személyesen még nem érinti) nem lesz tagja a következő parlamantnek, és valószínűleg azokat is cseréli Orbán, akik 40 százalék alatt teljesítettek, vagy a teljesítményük elmaradt jócskán a Fidesz átlagtól. Ebben az elemzésben a tavalyi országgyűlési és a mostani önkormányzati választás eredményét is figyelembe vették.
Egy valamit azonban nem vettek figyelembe, mégpedig azt, hogy lehetséges, nem a jelölteket,
HANEM MAGÁT ORBÁNT KELLENE CSERÉLNI!
Ezt ugyan még nem meri kimondani a Fideszben senki, de az a tény, hogy egyébként objektív mércével is jól teljesítő fideszes polgármesterek buktak váratlanul, azt mutatja, hogy Orbán kisugárzása, és azt ő elutasítottsága megbuktathat egyébként jó eredményeket produkáló helyi vezetőket is!
Valószínúleg, hogy valaki legyen elég bátor, hogy ezt kimondja, ahhoz szükséges lesz a 2022-es parlamenti választás eredménye, ami egyre inkább érik azzal, hogy az ellenzék ellehetetlenítésére hozott törvények és intézkedések csak erősítik a teljes ellenzéki összefogást.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.