Újabb, multiknak járó csodakedvezmények helyett, tisztességes fizetésekkel hozná fel a V4-ek szintjére a gazdaságot az MSZP. A magyar embereknek is jár olyan fizetés, mint a szlovákoknak – erről beszélt Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke, csütörtök reggel, az ATV Start vendégeként.
Komjáthi Imre elmondta, egyetlen más európai országban sem biztosítanak már olyan adóparadicsomi környezetet a multiknak, mint nálunk. Felhívta a figyelmet, hogy a kormány akár hat évre előre is kifizet a multiknak egy-egy munkahelyet, ami esetenként 60 millió forintra is rúghat. „Már nem ilyenekkel csábítják a multikat Európában, hanem például azzal, hogy új technológiákat vezethetnek be és magas színvonalon képzett a munkaerő, amiben mi sajnos nem járunk az élen” – tette hozzá.
„Szlovákiában vagy Csehországban ugyanaz az autóipari cég sokkal magasabb bért fizet ugyanazért a munkáért, és ezt azért teheti meg, mert nem adócsökkentéssel csábítják oda a multit, hanem infrastruktúrával, vagy jól működő egyetemekkel. Ezzel szemben, a kizsákmányolás, a rabszolgatörvény megengedhetetlen!” – hangsúlyozta a szocialista politikus.
„Nem a multik zsebét kell tömni még több pénzzel, hanem a magyar kis- és középvállalkozásokat és a magyar dolgozókat kell helyzetbe hozni. A magyar munkavállalók bére túl alacsony, és az, hogy mondjuk egy eszéki futballistának több közpénzt fizet a kormány, mint egy magyar tűzoltónak, elfogadhatatlan!”
A megoldást nézve, Komjáthi szerint először egy olyan pártokból álló új kormányra van szükség, amelyik a korábbi kizsákmányoló törvénymódosításokat visszavonja. „Először is megfelelő törvényekre van szükség. 2012-ben a Munka Törvénykönyvét úgy alakították, hogy az a multiknak kedvezzen a magyar emberekkel szemben.
Emellett például a szakszervezeti jog semmibevételéhez ez a kormány asszisztál. Más, jobb munkakultúrában, például a Volkswagen a beszállítóinál is szűri az ilyen törvénysértéseket” – utalt a jelenlegi helyzetre.
Kérdésre válaszolva, hogy mit tenne az MSZP másképp, ha kormányra kerülne, elmondta „Egyrészt a Munka Törvénykönyvét módosítanánk úgy, hogy az jobban védje a magyar munkavállalókat. Továbbá, teljesen egyetértve és együttműködve a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel, a jelenlegi egykulcsos adórendszer helyett, egy olyan adórendszert kell létrehoznunk, ami nem azt eredményezi, hogy a gazdag még gazdagabb, a szegény pedig még szegényebb lesz!
A bérekben pedig két számjegyű béremelést kértek a szakszervezetek: és ezt meg kell adni!” – ismertette a Magyar Szocialista Párt programját a műsorban Komjáthi Imre, országgyűlési képviselő, a párt alelnöke.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.