Az 2019-es helyhatósági választások előtt már felmerült, hogy a kormány elvenné az önkormányzatoktól az óvodákat, de később elült az ügy. A Narancs.hu viszont úgy értesült, hogy
a kabinet továbbra sem tett le erről a tervéről.
„Ehhez csak a jogalkotói akarat kell, minden további nélkül megvalósítható” – mondta a lap érdeklődésére Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke.
A szakember szerint meg is volna az óvodák működtetésének új, intézményes kerete: úgy tudja, hogy Belügyminisztérium oktatási osztályát kibővítették. „Egyszer már fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához, akkor cáfolták, hogy ilyen terveik lennének” – tette hozzá.
Totyik Tamás szerint az is elképzelhető, hogy idővel a bölcsődéket is elveszik, hiszen a kormány ki akarja üríteni az önkormányzatokat.
„Intenzív tárgyalások folynak arról, hogy a vidéki kisiskolákat megszüntessék, de legalább a felső tagozatokat, mert nem tudják ellátni a feladatokat”
– tette hozzá.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.