Jól sikerült az ellenzéki összefogás főpróbája.
Fölényesen megnyerte a Fejér megye 4. számú OEVK-ban tartott időközi választásokat az ellenzéki pártok közös jelöltje.
Kálló Gergely a szavazatok
56,29 százalékát
szerezte meg,
míg a Fidesz által támogatott Molnár Tibor mindössze 37,72 százalékot kapott.
Futottak még:
Sürü Renáta (független): 2,93%
Árgyelán János (Mi Hazánk): 2,23%
Medveczki Zoltán (Zöldek): 0,69%
Borbély József (Tempo Párt): 0,13%
Dunaújváros is megmutatta, hogy csak együtt győzhetünk 2022-ben – így reagált az eredményekre a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció.
Mint írják:
“Kálló Gergely volt az első olyan jelölt, aki országgyűlési választáson indult összellenzéki jelöltként a Fidesz által támogatott jelölttel szemben.
A Demokratikus Koalíció gratulál a teljes ellenzéki összefogás jelöltjének, Kálló Gergelynek és a dunaújvárosiaknak a győzelemhez!
A ma este annak a vitathatatlan bizonyítéka, hogy a tavalyi önkormányzati választás győztes ellenzéki receptje egy az egyben használható az országgyűlési választáson is.
Ahogy a Fidesz ma elveszítette a dunaújvárosi választást, úgy fogja elveszíteni 2022-ben Magyarországot is – feltéve, hogy az ellenzéki pártok mindenütt csak egy ellenzéki jelöltet fognak állítani a fideszessel szemben.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.