Politika

Több évet is kaphat az LMP-s képviselő – Jövőhéten kezdődik Demeter Márta pere

Pestibulvar.hu

Jövőhéten kezdődik meg Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő pere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol hivatali visszaélés miatt kell felelnie az ellenzéki képviselőnek – értesült a Magyar Nemzet.




 

A Központi Nyomozó Főügyészség még novemberben emelt vádat Demeter ellen, aki 2018 őszén az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként írásbeli kérdésekkel fordult miniszterekhez,

AZÉRT, HOGY MEGTUDJA, MIÉRT UTAZTATTÁK TÖRVÉNYTELENÜL ORBÁN VIKTOR KORMÁNYFŐ LÁNYÁT A HONVÉDSÉG AIRBUSÁVAL,

majd erről a közösségi oldalán is beszámolt.

Később azonban kiderült, hogy ilyen eset nem történt, valójában egy Orbán vezetéknevű magyar katona és családja tartózkodott a repülőgépen, akiknek minderre engedélyük volt. A Fidesz az eset után egyből feljelentette az LMP-s képviselőt, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultak.




 

A NAIH végül megállapította, hogy a Demeter Márta által megtekintett honvédségi iratokban a névazonosságon kívül semmilyen más olyan tény vagy körülmény nem szerepelt, melyből arra a téves következtetésre lehetett jutni, amit a politikus tett. A hatóság pedig arra is kitért, hogy a nyilvánosságra került adatok megismeréséhez való jogot számos törvény korlátozza.

AZ ÜGY FOLYAMATAKÉNT A HÁZELNÖK JAVASLATÁRA A PARLAMENT FELMENTETTE DEMETER MÁRTÁT BIZOTTSÁGI ALELNÖKI TISZTSÉGÉBŐL ÉS BIZOTTSÁGI TAGSÁGÁBÓL,

miután az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárása során nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg vele kapcsolatban.

 

Végül pedig az ügyészség vádat emelt Demeterrel szemben, indítványozva, hogy amennyiben a képviselő elismeri az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését, úgy kétmillió forintos pénzbüntetést szabnak ki rá.




 

A képviselő terhére rótt hivatali visszaélés bűntette egyébként három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – olvasható a Magyar Nemzetben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top