Komoly csapásra készül a kormány Karácsony Gergely ellen. Orbánékat még az sem érdekli, ha ebbe belerokkan a teljes főváros. Itt már csak a bosszú vezeti a kormánypártokat.
Márpedig ha a kormány megvágja a főváros egyetlen fix bevételét, az iparűzési adót, akkor Budapest finanszírozhatatlanná válik. – írja a Klubrádió.
Karácsony azonban kész harcolni a fővárosért, mint fogalmazott: “Ha ez megtörténik, akkor minden fővárosi cégnél sztrájkra lehet számítani” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester.
Reméli, üres a Budapest homlokához szorított pisztoly, a Fidesznek pedig azt tanácsolja, mérlegelje, akar-e a következő választáson még rosszabbul szerepelni a fővárosban, mint ahogy azt ősszel tette.
A főváros nagyon-nagyon nehéz pénzügyi helyzetben van, ennek kapcsán pedig a legnagyobb probléma Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése, amely arról szólt, hogy a kormány megvizsgálja az iparűzési adó átalakításának, vagyis megvágásának lehetőségét – mondta Karácsony Gergely főpolgármester. Az ilyesfajta csökkentés, amely jellemzően multinacionális cégeknek kedvezne, azért rendkívül rossz ötlet – sőt, ilyennek fel sem szabadna vetődnie –, mert a fővárosi önkormányzatnak az iparűzési adó az egyetlen fix bevétele – hangsúlyozta.
Varga Mihály február 4-én közölte, hogy a kormánytagokból és prominens üzletemberekből álló Versenyképességi Tanács azt javasolja a kormánynak, az adót fizető cégek az értékcsökkenést és a kutatás-fejlesztésre fordított költésük ötszörösét írhassák le az adóalapból.
Ezzel a cégek több tízmilliárd forintot nyerhetnének, miközben az iparűzési adó beszedői, az önkormányzatok bevétele jelentősen csökkenne. Karácsony Gergely szerint a kormány az adókedvezményként tálalt intézkedésével évi 40 milliárd forintos lyukat ütne Budapest költségvetésén.
Ha ez bekövetkezik, akkor a főpolgármester szerint teljesen felesleges bármiről beszélgetni, ami Budapestet érinti. Ha a kormány meglépi azt, amit Varga Mihály megszellőztetett, akkor a főváros nagyjából lehúzza a redőnyt, és ebben semmilyen drámai túlzás nincs, mert finanszírozhatatlanná válik Budapest. Ebben az esetben nem arról fognak majd vitatkozni, hogy 8 százalék béremelés legyen a BKV-nál vagy több, hanem arról, hogy a nullánál is kevesebb lesz. És ekkor nem csak a BKV fog sztrájkolni, hanem minden budapesti önkormányzati cég – tette hozzá.
Mivel ennek az ötletnek el sem szabadott volna hangoznia, reméli, csak kommunikációs trükk volt a kormány részéről. Az iparűzési adóbevételek csökkentésének terve kapcsán korábban úgy fogalmazott, ezzel a kormány pisztolyt tart a főváros homlokához, amit a Klubrádióban azzal toldott meg, szerinte politikai játszmáról van szó, és reméli, a pisztoly üres. „De amikor az embernek pisztoly van a homlokához dugva, akkor nem szeretné mérlegelni, hogy van-e benne golyó vagy nincs”– tette hozzá.
Karácsony Gergely szerint ő ez ellen nem egy másik, hasonló jellegű eszközzel tud fellépni. Úgy fogalmazott, neki ereje van, nem fegyvere. Nem hiszi, hogy a budapesti választók támogatnák a kormány elképzeléseit, a Fidesznek ezért mérlegelnie kell, akar-e a következő parlamenti választáson még rosszabbul szerepelni a fővárosban, mint ahogy azt az önkormányzatin tette.
Forrás: Klubrádió
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.