A Párbeszéd Magyarország két képviselője, Mellár Tamás és Tordai Bence, időpontot kértek Matolcsy Györgytől, hogy tájékoztatást kapjanak az inflációról, valamint a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájáról.
A KÉT ELLENZÉKI KÉPVISELŐ MÉG FEBRUÁR 7-ÉN LEVÉLBEN KERESTE A A JEGYBANKELNÖKÖT, AZONBAN A VÁLASZRA EGÉSZEN FEBRUÁR 20-IG VÁRNIUK KELLETT
– közölte a hvg.hu.
Matolcsy a válaszlevélben elismerte, hogy “az állami szervek kötelesek a képviselőket a megbízatásuk ellátásában támogatni, és részükre a munkájukhoz szükséges felvilágosítást megadni, ennek megfelelően a képviselő valamennyi közigazgatási szerv, közintézet és közintézmény vezetőjétől előzetesen egyeztetett módon tájékoztatást kérhet”.
A jegybankelnök a levél folytatásában azonban arra is kitért: a törvény azt is kimondja, hogy ez a jogosultság az érintett szerv működésére vonatkozó előírásokat figyelembe kell hogy vegye, valamint a rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelme nélkül gyakorolható.
MATOLCSY VÉGÜL ERRE A KITÉTELRE HIVATKOZVA ARRA KÉRTE A KÉT KÉPVISELŐT, HOGY A SZEMÉLYES LÁTOGATÁS HELYETT, INKÁBB CSAK LEVÉLBEN TEGYÉK FEL KÉRDÉSEIKET.
A Párbeszéd a Facebook oldalán fejezte ki értetlenségét, azt írták, hogy nem igazán tudják megérteni, hogy néhány dokumentum elolvasása, valamint a főosztályvezetőkkel lefolytatott nagyjából félórás beszélgetés, milyen sérelmet okozna a Magyar Nemzeti Bank rendeltetésszerű működésében.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.