Politika

Kiadták a felhívást: Kásler önkénteseket keres a kórházakba

nyugatifeny.hu

Szinte mindenkit várnak, akinek valami köze van az egészségügyhöz.




Kásler Miklós humánminiszter bejelentette, hogy hétfőtől úgy kell megszervezni az egészségügyi ellátást, hogy 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel, és a kollégáikkal is csak telefonon konzultáljon.

 

Kásler szerint az életkor vagy a járványügyi megfigyelés miatt kiesnek orvosok és szakdolgozók, akiket pótolni kell, ezért felhívást tett közzé.

 

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán megjelent levél szerint 18-49 év közöttieket várnak, akik közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben vesznek részt, vagy orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztan-hallgatók, egészségtudományi hallgatók, illetve egészségügyi OKJ-képzésben vesznek részt, vagy rezidensek és szakorvos-jelöltek.




 

Várják azokat a szakorvosokat is, vagy azon szakrendelések szakdolgozóit, ahol a betegforgalom várhatóan lecsökken, de hívják azokat az egészségügyi szakembereket is, akik nem a közfinanszírozott ellátásban dolgoznak, továbbá a pályaelhagyók jelentkezését is szívesen fogadják.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top