Varga Judit igazságügyi miniszter megtanulta, milyennek is kellene lennie egy igazi közszolgálati csatornának. A miniszter egy magyar kormánytagtól szokatlanul hosszú, több mint 15 perces tévéinterjút adott az osztrák közszolgálati ORF csatornának. A beszélgetés tanulságos volt, ajánljuk minden riporternek az MTVA-ban.
A riporter megkérdezte rögtön a riport elején, azt, ami egész Európát foglalkoztatja most, hogy
MIÉRT NINCS IDŐBELI KORLÁTJA A FELHATALMAZÁSI TÖRVÉNYNEK,
hiszen egyetlen európai országban sem vezettek be hasonlót. Varga természetesen nem válaszolt, csak hablatyolt és elkezdett azzal védekezni, hogy más országokban is kihirdettek vészhelyzet, és bevezették a rendeleti kormányzás. A riporter azonban nem ejtette a kérdést az itthon megszokottak szerint, hanem váratlanul azt mondta:
„ELNÉZÉST, MINISZTER ASSZONY, EZ NEM IGAZ. NINCS MÉG EGY ORSZÁG, AHOL A VESZÉLYHELYZETET IDŐKORLÁT NÉLKÜL VEZETTÉK BE.”
Mindezek után az elkövetkező több mint 10 percben még ötször tette fel ugyanezt a kérdést a riporter, de egyszer sem kapott rá konkrét választ. Varga parlamenti felhatalmazással dobálózott, meg az Alkotmánybíróság fontos szerepével, és azzal, hogy neki az a munkája, hogy a liberális mainstreammel harcoljon(!), pedig mi azt hittük hogy igazságügyminiszter. A riporter azonban felkészült volt, és tisztában volt azzal, hogy a parlamentben kétharmados többsége van a kormánynak, így ott is egyedül Orbán akarata érvényesül. A végső döfést azonban azzal adta meg a magyar miniszternek, amikor megkérdezte, miért van az, hogy
A KIHIRDETETT MIGRÁCIÓS VESZÉLYHELYZET NÉGY ÉVE FENNÁLL ÚGY IS, HOGY A MENEDÉKKÉRŐK MÁR NEM IS AKARNAK MAGYARORSZÁGRA JÖNNI?
Itt már elcsuklott a hangja Vargának, és valamiféle objektív tényekről kezdett el motyogni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.